Zöld Akciócsoport

Zöld Akciócsoport

Szomorú advent az Árok utcában

2021. december 16. - Zöld Akciócsoport Nyíregyháza

2021. december 12-én lakossági megkeresés alapján tudtuk meg, hogy Nyíregyháza egyik védett (azaz kiemelt természetvédelmi oltalomban álló) fasorának egy példányát ki szándékoznak vágni. Az indok egy gyalogos átkelőhely (zebra) létesítése. Megkeresésünkre december 13-i válaszában Sigmond Sándor városi főkertész megerősítette a fakivágás tényét, tájékoztatott annak indokáról, illetve a fa pótlásaként 5 előnevelt fa tervezett elültetéséről. December 14-én a fát ki is vágták.

266775664_10159776885820960_437504565575493521_n.jpg

Az eset komoly indulatokat váltott ki a lakosságban, és számos kérdést is fölvetett. A Zöld Akciócsoportban – az érzelmeket lehetőség szerint kicsit félretéve – is nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogyan születhet ilyen döntés, amikor több fontos (közlekedésbiztonsági és az élhető, egészséges környezethez fűződő) jog szempont ütközik egymással. Vajon megfelelően felkészült, felelősségük tudatában levő döntéshozók, gondos elővizsgálatok alapján, az alternatívák alapos vizsgálatával, a lakosság korrekt tájékoztatásával hoznak meg ilyen – minden bizonnyal nehéz –ítéletet? Számíthatunk-e hasonlóra a jövőben, vagy megelőzhetők a hasonló konfliktusok?

Az elmúlt két évben többször kértük, hogy előzetesen tájékoztassanak a tervezett fakivágásokról - mindhiába. A Zöld Akciócsoport a mostani eset nyomán levélben kért tájékoztatást az illetékesektől. Elküldött levelünket az alábbiakban közöljük. Reméljük, hamarosan beszámolhatunk a válaszokról. Türelmet kérünk mindazoktól, akiket felháborított az ügy; nekünk is nehéz háttérbe szorítani a megdöbbenést, és időbe telik utána járni a sok háttérinformációnak, előzménynek dokumentumnak, jogszabálynak, és mindezek alapján megpróbálni tisztán látni…

Elküldött levelünk a következő:

 

Tisztelt Cím!

A Zöld Akciócsoport 2021. december 12-én lakossági megkeresésből értesült arról, hogy az Árok utcai védett fasor egy példányának, az Árok utca és Őz köz sarkán található egyednek kivágát tervezik az illetékes szakemberek. Az információval kapcsolatban megkerestük Sigmond Sándor főkertész úrat, aki kérdésünkre válaszként tájékoztatott az alábbiakról:

„Az Árok utca - Őz köz kereszteződésében gyalogos átkelő hely létesítésével összefüggésben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal járt el engedélyező hatóságként. Döntéséhez út- és közműkezelők nyilatkozatait a tervező csatolta, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály hozzájárulását a kormányhivatal kérelmére szakági véleményében adta meg.”

Egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 8/1998.(II. 15.) számú rendelet kimondja:

„(1) A védelem alá vont természeti emlékekkel kapcsolatos első fokú természetvédelmi feladatokat; illetve védett fasorban lévő, valamint egyes védett egyedek természetes állapotának megváltoztatásához, kivágásához szükséges engedélyezési feladatokat a jegyző gyakorolja a Közgyűlés Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottságának1 véleményezése után, kivéve, ha a fakivágás azonnali baleset-veszély elhárítása érdekében történik.2”

A fent említett fa kivágása 2021. december 14-dikén megtörtént.

Ezek alapján kérjük, szíveskedjen az alábbiakkal kapcsolatosan tájékoztatni, a vonatkozó dokumentumokba betekintést biztosítani:

  • Tárgyalta-e ülésén a Közgyűlés Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság a védett fasorban található fa kivágásának ügyét, és döntött-e annak védettség alól történő kivonásáról?
  • Amennyiben igen, milyen szakmai indokok merültek fel a védettség alól kivonást megelőzően?
  • Amennyiben a fa azonnali kivágását az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 8/1998.(II. 15.) számú rendeletszerint meghatározott azonnali balesetveszély elhárítása tette indokolttá, milyen vizsgálatok állapították meg az életveszélyességet és ki végezte el azokat?
  • Hol érhetőek el, elérhetőek-e ezen szakmai dokumentációk és a döntést tartalmazó bizottsági határozat?
  • A döntést megelőző szakmai egyeztetésbe bevonták-e a Nemzeti Park szakértőit, és vagy a főkertészt?

Kérjük, szíveskedjenek fenti kérdéseinkre válaszolni annak érdekében, hogy a védett fa kivágása körüli intenzív érdeklődés miatti sajtómegkeresésekre és a lakosság nagyfokú felháborodása miatt hozzánk érkező számtalan emailre és telefonra hiteles, tényszerű válaszokat tudjunk adni.

Tájékoztatjuk, hogy levelünket Önnel egyidejűleg az alábbiaknak küldtük meg:

dr Szemán Sándor – címzetes főjegyző

Sigmond Sándor - főkertész

Tormássi Géza – Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság elnöke

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága

 

Tájékoztatásukat előre is köszönjük!

 

Tisztelettel: Zöld Akciócsoport

Nyíregyháza, 2021. december 15.

FRISSÍTÉS - Beffuladt a füstbe a kerekasztal?

levego.jpg

dr. Ulrich Attila

Alpolgármester, a nyíregyházi Környezetvédelmi Kerekasztal Alelnöke

 

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Az alábbi levelet, mivel minden nyíregyházi lakost érintő közügyről, és egy nyilvános testület érintettségéről van szó, indokoltnak tartjuk széles körben közzétenni, ezért a Nyíregyházi Akciócsoport blogján keresztül is közöljük.

Két és fél hónapja hiába várjuk a Környezetvédelmi Kerekasztal újbóli összehívását*, amit már hetekkel ezelőtt kezdeményeztünk.

Különösen sürgetőnek érezzük a levegővédelmi témában illetékes felelősökkel való egyeztetést, szeretnénk tájékozódni, valamint segítséget nyújtani  azokban a feltétlenül szükséges operatív lépésekben, amelyeket az önkormányzat, illetve egyéb szervek megtehetnek.

Nyíregyháza levegőminősége több hete az ország legrosszabbjai közé tartozik, ami bármikor aggasztó lenne, de jelenleg, a COVID-járvány várakozásokat felülmúló újabb felfutása idején – amint azt tudományos közlemények igazolják – még közvetlenebb veszélyt jelent a nyíregyházi lakosok életére és egészségére.  Csalódottan vesszük tudomásul, hogy ez a folyamatosan fennálló és egyre súlyosbodó légszennyezettségi állapot (amit a Kerekasztal legutóbbi ülésén világosan előre jeleztünk) csak számunkra égető probléma.

Nagy csalódással fogadtuk 2021. november 24-én kelt levelüket, melyben közlik, hogy a kerekasztal üléseit bizonytalan időre felfüggesztik a járványhelyzetre hivatkozva. Kaptuk ezt azon a napon, amikor a városunk vezetősége ukrán delegációt fogadott, és a médiafelületeken maszk nélküli fotókat láthatunk a tárgyalásról. Ez az ellentmondó helyzet aligha kíván kommentárt. Tudomásul vettük, hogy értékrendjükben mennyire fontos a Környezetvédelmi Kerekasztal, a város lakossága életét, egészségét befolyásoló káros környezeti hatások. Természetesen megértjük, hogy a személyes összeülésnek vannak egészségügyi kockázatai ebben az időszakban, de a XXI. században semmi akadálya nem lenne pl. online megtartott üléseknek. A Kerekasztal megalakulásakor reménykedve, bizakodva fogadtuk a lehetőséget arra, hogy szakemberekkel, környezetvédelmi témákban tájékozott civilekkel összefogva meginduljon egy eredményes operatív tervezés és kommunikáció. Mostanra sajnos veszni látjuk annak reményét, hogy önkormányzati- civil összefogás jöjjön létre a lakossági szemléletformálásban, környezetvédelmi kérdésekben.

 A megválaszolatlan levelek száma azóta is nő, fontos közérdekű információhoz nem jutunk hozzá továbbra sem. Kedvünket nem szegi, a magunk részéről elhivatottan folytatjuk amit elkezdtünk, saját erőforrásainkból, a lehetőségeink határait olyan irányban tágítva, ahol tényleges, a környezetvédelmet, városunk lakóinak egészségét valóban komolyan vevő partnereket tudunk találni. Ha a Városháza részéről továbbra is komoly a szándék minderre, annak szeretnénk mielőbb egyértelmű és világos jelét látni.

Tisztelettel: Zöld Akciócsoport Nyíregyháza

Nyíregyháza, 2021. november 25.

 

*A szervezeti és működési szabályzat értelmében minimum kéthavonta üléseznie kell a Kerekasztalnak. Az utolsó ülés szeptember 15-én volt. Mivel az elnöki poszttal kapcsolatos szavazás még nem történt meg (csupán a jelölés), a Kerekasztal alelnökének felelőssége az ülés összehívása


--------------------------------------------FRISSÍTÉS--------------------------------------------------------------------------------

 

A Zöld Akciócsoport korábbi blogbejegyzésére reagálva Ulrich Attila alpolgármester úr soron kívüli találkozó összehívását kezdeményezte, melynek elsődleges témája a városunk levegőminőségének javítására irányuló rövid- és hosszútávú cselekvési terv egyeztetése, ismertetése. A találkozón részt vett Zákány Zoltán környezetvédelmi referens és Rozinka Zsolt Illés a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Zöld Hatóságának főosztályvezetője.
A találkozó elején alpolgármester úr elmondta, a város 70 mérőszenzorból álló hálózat kiépítését tervezi a tavaszi időszakig. A műszerek kihelyezése mellett mobil mérőautó beszerzése és egy levegő iroda létrehozása is tervben van a városban. Mindezek együttes célja a levegőminőség átfogó és folyamatos monitorozásával a szennyezők lokalizálása és a forrás feltárása után azok felszámolása.
A Zöld Akciócsoport képviselőinek részéről elhangzott, hogy az Önkormányzat fent említett tavaszi fejlesztéséig is van teendő a városban, hiszen városunk levegője a fűtési szezon miatt tartósan szennyezett, gyakran fordulnak elő hosszabb-rövidebb időszakok, mikor a levegő minősége problémásnak mondható.

Rozinka Zsolt elmondta, a média által gyakorta hangoztatott kiemelkedően rossz nyíregyházi levegőminőség fals információkon alapszik. Ezeket az eredményeket ugyanis a kihelyezett szenzorok mért értékeinek átlaga adja, és míg Debrecenben több helyen, így a Nagyerdőn is van szenzor, Nyíregyházán a Széna téren, a város legforgalmasabb pontján található az egyetlen mérő állomás. Érthető tehát, hogy miért tűnik városunk levegője rosszabbnak, mint például Debrecené.

Ezt az állapotot számolja fel a tervezett hálózat.

A ZA önkéntesei a beszélgetés további részében számos olyan problémáról tájékoztatták a jelen lévő illetékes szakembereket, melyekkel szemben azonnali összehangolt fellépést sürgettek.
Egyik ilyen, a helytelen és szabálytalan lakossági tüzelés. A város több pontján tapasztalható, hogy a nedves fával, rossz minőségű, vagy illegális tüzelőanyaggal (szeméttel, bútoripari hulladékkal) fűtő lakosok teljes utcákat, kerületeket árasztanak el mérgező füsttel, veszélyeztetve ezzel a környéken élők -bele értve a fokozottan veszélyeztetett csecsemőket, kisgyermekeket, időseket és krónikus betegeket is- egészségét és egészséges környezethez való alapjogát és egészségét. Az illetékesek elmondták, például a bútor gyártók folyamatos ellenőrzés alatt állnak, két esetben intézkedésre is sor került, hiszen a ragasztott bútoripari hulladékok tüzelőként értékesítése tilos.
A ZA önkéntesei felhívták az illetékesek figyelmét a város közösségi felületein tapasztalható visszásságokra is. Gyakran tapasztalható, hogy bontásból származó faanyagot, építkezés hulladékait, vagy kivágásra szánt fákat kínálnak tüzelőként. Ez pedig tisztán mutatja, hogy nagyon komoly hiányosságok vannak a lakosság ismereteiben a témában.

E hiányosságok enyhítése érdekében a Zöld Akciócsoport tervezett akcióihoz a város illetékeseinek segítségét kérte. Megállapodtak abban, hogy a város kommunikációja nyomatékot adhat egy civil kezdeményezésnek, így közös fellépés készül az álló helyzetben járó motorral állás, mint rossz szokás és felesleges szennyezés ellen, valamint kampány készül annak érdekében, hogy javítsák, szélesítsék a lakosság fűtéssel kapcsolatos ismereteit, szokásait.

Van ám jó hírünk is!

Röviden: összegyűjtöttünk 218.000 Ft-ot fásításra nyíregyházi oviknak, iskoláknak.

Hosszabban: A nyár folyamán csatlakozott a Zöld Akciócsoportunk az Új nap Új remények kezdeményezéséhez, amely keretében egy új típusú adománygyűjtésbe fogtunk. Ennek lényege, hogy nagykövet jelölteket kerestünk meg, akik büszkén vállalják a feladatot, hogy kampányoljanak a mi (közös) jó ügyünkért. (A nyiregyházi ovikban és sulikban való fásításáért.)

Bocskai István Döni és Szentpáli Roland vállalták e nemes feladatot. Majd elkészült számukra egy-egy saját weboldal a civiliránytű honlapján, ahol röviden bemutatkoznak és elmesélik miért csatlakoztak a gyűjtési akciónkhoz.

nagykovetek.jpeg

Ezek után megosztották a felhívást barátaikkal, ismerőseikkel, tágabb környezetükkel a közösségi oldalaikon. Október elejéig gyűltek a beérkező adományok. Viszonylag gyorsan elérte két követünk ezt a jelentős pénzösszeget. Első nekirugaszkodásra elképesztően elégedettek vagyunk, és bízunk abban, hogy a következő ültetési szezonra még több nagykövetet nyerünk meg a  jó ügyünkhöz és így további intézményekbe jutunk el zöldíteni.

A befolyt adományokért hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármekkora összeggel is, de támogatta és fontosnak tartotta munkánkat! Természetesen leghálásabb két kulcsfontosságú nagykövetünknek vagyunk, örültünk a közös, sikeres munkának!

Az adománygyűjtési akciónkat egy sétával ünnepeltük meg. A napfelkeltét a Bujtosi tó partján meleg kávéval és teával vártuk.

 

Az pénzösszeg segítségével a következő iskolákban fogunk fásítani 2021 őszi ültetési szezonjában: Hermann Ottó Iskola, Bem József Általános Iskola, Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium, és Abigél Általános Iskola, illetve a korábbi szezonokban már megkezdett óvodákban, sőt idén először idősotthonokba is eljutunk.

Minden segítő kéznek örülünk! Az ültetések pontos menetrendjét megosztjuk folyamatosan facebook oldalunkon, bármikor tudtok önkétesekedni!

 

2022-ben is folytatjuk ezt a típusú adománygyűjtést. Addig is kövessétek további akcióinkat a facebook és az instagram oldalainkon!

 

 

A jóügyünk weboldala itt található:

http://www.jougyekert.hu/hu/koveteknek/valassz_egy_ugyet_es_tegyel_vallalast/zold_akcoicsoport.html?fbclid=IwAR0eUvoNL7M6jVaoduJO2BkSTW0h8CPmGvRMRCn8KgNBvFDSGSvxlfUYgsQ

 

Nagyköveteink honlapja, itt (Bocskai Döni)

http://www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/fakkal_a_jovoert_-_tegyuk_egyutt_zoldebbe_gyermekeink_unokaink_kornyezetet.html?fbclid=IwAR0zCjYvWFomELPniMvF0o6wdF9IXQv53Dm4qTiti1i_guXh089P8bsgvUg#.YXKNDEZBxpm

és itt  (Szentpáli Roland) elérhető:

 

http://www.jougyekert.hu/hu/kampanyok/gyujtsuk_ossze_egyutt_a_nyiregyhazi_ovodak_es_iskolak_reszere_legalabb_50_facsemete_arat.html?fbclid=IwAR0-u-BgkS9te1vL0Q1wZFfN4RdrSJ6VGXYSQhmIoI-CWJ_-0y6zN7KZxzE#.YXKNRkZBxpl

 

Baj-e, ha tetszik az új szökőkút?

Vélemény - Szerző: Fekete Éva

Elkészült Nyíregyháza város új turisztikai attrakciója, a zenélő, sok száz fúvókás, magasra lövellő, több száz négyzetméteres szökőkút a város tüdejeként is emlegetett Sóstógyógyfürdőn.

A fejlesztés már a tervek szakaszában is megosztotta a lakosságot. Egyesek üdvözölték az elképzelést, hogy városuk még pompásabb, még lenyűgözőbb legyen az idelátogatók számára, mások a városrész eredeti arculatát féltették, vagy a természetes környezetet, megint mások mást fejlesztettek volna ebből a pénzből.

A helyi zöldek kérdőíven kérdezték meg a városlakókat a fejlesztés tervéről, fórumot hívtak össze, végső elkeseredésükben pedig a beruházás helyszínéül szolgáló ligeterdőben gyűltek össze és énekszó kíséretében élő lánccal búcsúztatták a kivágásra ítélt fákat.

 

Azokat a fákat, melyek a város vezetésének kommunikációja szerint öregek, betegek, fényhiányosak, nem egy esetben balesetveszélyesek voltak. A központi kommunikáció vezérfonala a “vendégéjszakák számának növelése” volt, vagyis a város azt várja, hogy a Nyíregyházára érkező turisták már nem csak az élményfürdő és az egyre terjeszkedő állatkert miatt jönnek és mennek is ezeket megtekintve gyorsan, hanem hozzácsapnak még pár estét a vakációhoz a világhírre törekvő csodakút miatt.

 

A kút elkészült és a próbaüzem során beizzított fúvókái újra felverték az állóvizet.

 

A lakosság egyik fele a korábban huhogókra mutogatva osztotta meg büszkén a próbaüzem látványos és meglehetősen zajos videóját, melyet az ellenzők felbőszülve osztottak tovább keserű kommentárral az ökológiai lábnyomról és gyermekeink jövőjéről lamentálva.

És akadtak olyanok is, akik átálltak. Bizony a fények, a hangok, a fíling elfeledtette többekkel az élő láncot, a madárfüttyös ligetben pásztázó hajnali napsugarat és a nedves avar illatát. Mindent sutba vágva, egyfajta erőltetett, szégyenkezéssel fűszerezett bűnbánattal vallottak színt többen arról, hogy korábbi aggodalmaik ellenére bizony, ez a kút nagyon szép. A színes, a zene ritmusára lövellő sugarak mégiscsak jobban tetszenek, mint a nyomorult fénykereső fenyő.

 

Na de baj-e, ha egy városlakónak tetszik az efféle, olcsónak éppen nem mondható, de kulturális és szellemi tartalmát és értékét tekintve a bazári látványosságok szintjén tanyázó audiovizuális attrakció?

 

Az a helyzet, hogy nem.

Miért nem? Mert bárki, akit nem érintett meg a 20. és 21. század lokális és globális kihívásainak szele, az mit lát? Azt, hogy ez a kút szép.

 

Nem meglepő hozzáállás. Saját szubjektív érzete és élménye fogja jelenteni véleménye alapját, ahogyan valószínűleg a globális kihívások is azért nem érintették meg, mert mindig is azzal volt elfoglalva, hogy ő maga, vagy szűkebb hozzátartozói hogy vannak. Van-e mit enni, van-e munka, van-e elég jövedelem, jut-e laptévére meg mobilra, esetleg eljut-e a család Horvátba, de legalább a Balcsiig. Nem néztek oldalra, nem néztek messzebb saját szubjektív jólétüknél és nem veszik észre, hogy bizony-bizony, ők az a béka a fazékban, ami alá alágyújtottak. A víz melegszik, kellemesen langyos és mire kellemetlenül forró lenne, már úgyis meghalunk.

 

Ez a kút számomra nem szép, bármilyen igyekezet ellenére sem.

 

Most felszisszenhet magában a kútpárti olvasó, hogy nekem semmi sem lenne jó, ha ez a városvezetés csinálja, vagy hogy nem szeretem eléggé a várost és nem akarom, hogy fejlődjön. Holott ez koránt sincs így.

Én egy elkeseredett környezetvédő vagyok, aki közel harminc éve mondom pontosan ugyanazt, nem egyebet képviselve, óvva, hűségesen szolgálva, mint bolygónkat és vele együtt közös jövőnket, de leginkább gyermekeink jövőjét. Lemondásokkal és küzdelmekkel teli út ez, hiszen bár pártok és városlakók jönnek-mennek, de a tájékozatlanság és nemtörődömség, az önző rosszindulat marad.

 

És, hogy miért nem tetszik nekem ez a kút?

 

Azért, mert számomra ez a kút egy zsákutca. Ebben a kútban én, aki bizton állíthatom, az anyatejjel szívtam magamba a magas kultúrát, meglátom, sőt keresem az értéket, a gondolatot mindenben, amit emberi kéz alkotott, én ebben a kútban nem találtam semmit, ami bármilyen értelemben értéknek mondható. Nem vagyok megkeseredett pesszimista, kutatom a szépet és jót mindenben, ami körbevesz, de ebben a kútban nem találtam semmit. Pontosabban semmi jót.

 

Mert valamit azért mégis csak találtam. Megtaláltam a gondolatot, ami elvezet egy ilyen fejlesztéshez. Véghez visz egy ilyen hosszadalmas, komplex folyamatot, tűzön-vízen át ellentmondást nem tűrve, elnyomva, elsöpörve minden mást. És ez a gondolat, ez a vezérelv ijesztő. Ebből a projektből ugyanis hiányzik minden előremutató, felelősségteljes döntés, amit örökségként, mintaként, jó példaként hagyhatunk a következő nemzedéknek. Hiányzik minden, amitől valami igazán szép lehet, mert nem öncélú. Ez a kút szimbóluma annak az önző, hedonista, korlátolt és kulturálatlan világképnek, mely azokat a globális kríziseket okozza, amelyekkel egyszerűbb nem szembenézni, hanem ellenzéki hőbörgésnek címkézve besöpörni a szőnyeg alá.

 

Ez a kút egy dekadens, nemtörődöm és önző élet díszlete, mely csupán annyit ad a világhoz, hogy egy évben pár hétig és az emlékként hazavitt fotókon jól mutat.

 

Slágereket játszik a sóstói szökőkút – Különleges hang- és fényeffektek zenélés közben

 

Kerekedik az asztal 1.

c4217a.jpg

A júliusi megalakulás után 2021 augusztus 31-én tartotta első „rendes” ülését a nyíregyházi Környezetvédelmi Kerekasztal. Ha valaki esetleg lemaradt arról, hogy ez micsoda, saját szavainkkal úgy foglalhatjuk össze, hogy egy olyan fórum, ahol érdemben és őszintén beszélhetnek egymással a város környezetvédelmi problémáiról és azok megoldási lehetőségeiről civilek, a hivatalos és a természeti tőkével gazdálkodó szervek, a város vezetésében részt vevők, a tudomány képviselői. A Kerekasztal létrejöttében nagy szerep volt a másfél éve létrejött Zöld Akciócsoport sok szálon futó „mozgolódásának”, és örömmel vettük, hogy a hivatalos levelek küldözgetése, sajtóban történő megszólalások, kommentfolyamok, egy helyben topogó együttműködési kezdeményezések után a városvezetésben is van, aki úgy látja: sokkal hasznosabb, ha egymással szembenézve, egy asztalhoz ülve keresünk utakat az egyre fojtogatóbb környezeti- és klímaválságból, itt helyben is. Minden kezdet nehéz, de talán éppen ezek a lépések a legizgalmasabbak. Elhatároztuk, hogy az ülésekről – saját szubjektív szemüvegünkön keresztül – beszámolunk rendszeresen a blogon is. Íme, az első:

Tovább

Egy sóstói egyeztetésről – ami a médiában megjelent, és ami történt

NYILATKOZAT
A Nyíregyházi Zöld Akciócsoport ezúton nyilatkozik arról, hogy a „Fakivágás – 11 sérült, kiszáradt fát vágnak ki Sóstón a központi parkban” címmel a nyiregyhaza.hu oldalon, illetve a Nyíregyházi Naplóban megjelent cikkekben állítólagos véleményünket úgy közölték, hogy csoportunk képviselőit első kézből meg nem kérdezték. A cikkben olyan félrevezető megfogalmazások jelentek meg a Zöld Akciócsoporttal összefüggésben, amelyek nem képviselik álláspontunkat. A cikkben emellett a Környezetvédelmi Kerekasztalnak – melynek a Zöld Akciócsoport is alapító tagja – is olyan ügyben tulajdonítanak támogató álláspontot, mely ügyben a Kerekasztal semmilyen határozatot nem hozott, sőt, amely ügyről nem is tárgyalt.
Röviden összefoglaljuk saját szemszögünkből a történteket, hangsúlyozva a pozitív elemeket is: 2021. július 22-ére telefonon meghívást kaptunk Sóstóra, fák szemlézésére a városvezetés részéről. Fontosnak érezzük, hogy a fenntarthatóság, Sóstó értékvédelme témájában megfelelő párbeszéd alakuljon ki a város vezetői, a zöld civilek, a lakosság között. Ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy az egyeztetésre elmenjünk. A sóstói szökőkút-projekttel kapcsolatban több lépésben is, többféle módon is jeleztük elutasító álláspontunkat, kifogásainkat. Az új szökőkút építését, a szökőkutak összekötését értékes zöldfelületek csökkenésének, hatalmas veszteségnek éljük meg továbbra is. A projekttel kapcsolatos 53 fáról szóló döntési folyamatba lettünk bevonva, mely lépést pozitív elmozdulásnak tekintettünk a párbeszéd szempontjából. Tizenegy kiszáradt fa sorsáról voltunk azonos véleményen a szakemberekkel. A pótlás és a zöldfelület rekonstrukciója iránti aggodalmunkat nem sikerült eloszlatni. Úgy érezzük, városunkban a fák kiszáradásának megelőzésére több képzett gyakorlati szakemberre lenne szükség, ehhez megfelelő anyagi háttér, figyelem, szakmai csoport biztosítására a fenntartók részéről. Túl sok burkolt felület miatt száradhat ki ennyi fa, sokkal rendszeresebb és következetesebb faápolásra lenne szükség. Az aszfalt, a térkő, ha túl közel vannak a fák törzséhez, a nyári meleget megsokszorozva adják vissza, szinte körbe burkolják azokat, a megfelelő csapadék bejutását, a fák jó állapotban maradását gátolják.
sosto_fa_1.jpg
A fenntartható értéket a zöldfelületek közkincsének védelme, növelése jelenti számunkra. Ennek érdekében fontosnak tartjuk a hasonló egyeztetéseket, és a Környezetvédelmi Kerekasztal működését is, de nélkülözhetetlennek tartjuk az erről való objektív, hiteles tájékoztatást is.
A további félreértések elkerülésének érdekében elvárjuk, hogy a média az olyan ügyekben, ahol a Zöld Akciócsoport állítólagos álláspontjára hivatkozik, egyeztessen velünk, és első kézből közvetítse véleményünket. Ugyanez vonatkozik a Környezetvédelmi Kerekasztalra történő hivatkozások esetében is. Ez nem csupán a mi csoportunk, hanem a média, és az ügyben megszólaló további szereplők hitelességének és egymás iránti bizalmának megőrzése szempontjából is elengedhetetlen.
RÉSZLETES BESZÁMOLÓ a sóstói bejárásról – a Zöld Akciócsoport szemszögéből
Örvendetesnek tartottuk, hogy a Sóstói projektvezető Podlovics Roland által összehívott területbejárásra - a Városi Környezetvédelmi Kerekasztal megalakulása és első ülése után - egy helyi civil környezetvédelmi csoportot, a Zöld Akciócsoport tagjait meghívták egy szemlére a Sóstói Parkba, ahol az idén nyáron zajló munkálatok érintik és megváltoztatják a zöldfelületek méretét és állapotát. A szemlén jelen volt Dr. Ulrich Attila alpolgármester, Dr. Podlovics Roland, mint a sóstói beruházás projektigazgatója, Krajnyák Nóra tájépítész, Sigmond Sándor, Nyíregyháza főkertésze és csoportunk képviseletében három tagunk. Mivel a megbeszélés egyszerre több szálon folyt, ezért éreztük fontosnak, hogy utólagosan is áttekintsük és értékeljük a hallottakat, látottakat. Pozitívumnak láttuk azt az alapos felmérést, melyet a beruházás tájépítészével és a város főkertészével készíttettek előzetesen, illetve, hogy a területen lévő minden egyes fára kitértek jelenlétünkben is.
A szemle során megmutatták nekünk a vágásra ítélt (11 db) és ápolásra szoruló (42 db) fákat, melyen döntésekkel - a fák egészségi állapotát és vitalitását figyelembe véve - majdnem teljes mértékben egyetértettünk.
Egy dolog előtt viszont értetlenül állunk, ami nem elfogadható; hogy nem minden elhalt, kiszáradt, vágásra ítélt fa pótlására jelezték szándékukat. Nem számszerűsítették, hogy a 11 kivágandó fa helyett hány csemete lesz ültetve és többször is elhangzott, hogy egyes fáknak a pótlása elhanyagolható, hiszen a park mellett ott van a Sóstói erdő. Úgy gondoljuk, hogy az erdőgazdaság és a park faállományát minden fenntartónak / üzemeltetőnek kötelessége a törvényben előírtak szerint kezelni, óvni, védeni, szükség esetén pótolni. Az erdő a parkól függetlenül létezik és az, hogy „tele van fával”, az csak bónusz a városnak. A folyamatosan működő légszennyezésmérőink sajnos azt mutatják, hogy az erdő és a zöld felületek sem tudják ellensúlyozni, visszaszorítani a szennyezettség fokát, még most, vegetatív időszakban sem.
Míg a vágandó és ápolandó fák mennyiségéről pontos tájékoztatást kaptunk, az újonnan ültetendő fák számát homály fedi. Felmerül a kérdés, vannak-e erre tervek, figyelembe veszik-e a fapótlásra vonatkozó előírásokat? Rákérdeztünk, hogy milyen módszert alkalmazva állapítják majd meg a pótlandó mennyiséget (pl. törzsátmérő)? Azt a számunkra meglepő választ kaptuk, hogy erre vonatkozóan nincs ilyen fajta kötelezettségük.
Egy másik fontos dolog, amivel kapcsolatban úgy érezzük, hogy konkrét lépéseket kell megtenni, az a két szökőkút összekötésére folyó építkezés miatt megsérült – egyébként teljesen egészséges - két nagy fa. A Tófürdő felőli nyár és a Székelykapu felőli tölgy gyökereinek egy részéről a földet a munkálatok kivitelezése során eltávolították. Ezzel a gyökérzet kb.15-20%-a felszínre került és megsérült. A gyökerek azóta is folyamatosan ki vannak téve a nyári szélsőséges időjárásnak, a kiszáradásnak, illetve kompromittálódott tápanyag- és vízfelvételük. Még időben jeleztük és kértük a megbízót, hogy végeztesse el az építési munka befejeztével (esetleg azt megelőzően) a szükséges óvintézkedéseket, kezeljék a sérült gyökérrészeket, és erről értesítsék a kivitelezőt. Az ő feladata, hogy a megbízott faápolókkal és szakemberekkel egyeztessen az elvégzendő faápolási feladatokat illetően. Tegye mindezt azért, hogy az érintett idősebb fák épségében ne keletkezzen nagy kár, és élettartartamukat ne rövidítsék meg a szökőkút kivitelezése és a parkban folyó munkálatok.
A szemle során felhívtuk a figyelmet a parkban nem először kiszáradt megyefákra is, ill. rákérdeztünk az öntözővízrendszerre. Azt a tájékoztatást kaptuk, az öntözőrendszer az ivóvízhálózatra lesz csatlakoztatva. Elgondolkodtató számunkra ez utóbbi, annak tudatában, hogy hazánk egy részét félsivataggá nyilvánították, a Nyírség is veszélyeztetettnek számít ebből a szempontból, alacsony a talajszint, fogy a vízkészlet.

A szívószál után a lufi a következő kipécézett műanyag?

/avagy vigyázó szemeinket a ballagó diákok szüleire/barátaira vessük!/

 

Mivel a tavalyi ballagás elmaradt, vagy zártkörű volt, esetleg online tartották a járvány miatt, nagyon sokan szimplán „csak” örülünk, hogy láthatjuk elballagni csemetéinket az általános iskolákból.

Vége egy sokszorosan nehezített évnek, szeretnénk végre együtt ünnepelni a szeretteinkkel. Rengetegen készülődnek és várják a nagy napot.

Bár jó tanácsokkal a padlás is tele van, főleg így a covid lecsengése után. Az alábbi pár sort mégis minden ballagó szülő figyelmébe ajánlom.

Számomra is csak nem régen vált kristálytisztává, hogy miért problémás lufikkal, urambocsá héliumos lufikkal búcsúztatni az ifjúságot.

 Több cikken és tanulmány átbogarászása után röviden tömören:

 

  • A felszálló léggömbök utaznak akár több száz kilómétert is, így bármilyen területre képesek bejutni és állatok halálát okozni.

 

  • Mivel (hidegtöréssel) szétszakadnak, sok (vízparti, vízben élő) állat eledelnek hiszi a lufi maradványt, amitől eltömődik az emésztőrendszerük, és éhen halnak.

 

  • Ha egy állat tegyük fel nem „fogyasztja el” a lufi maradványt, akkor is káros a környezetünkre, mivel festéket és vegyi anyagokat tartalmaznak, így lebomláskor fokozottan szennyezik környezetünket (még ha maga a latex le is bomlik idővel, jó sok idővel később...)

 

  • A hélium nem megújuló anyag, így azt is mondhatnám, érdemes vele spórolni. (A Föld hélium készlete fogyóban többek között a sok -sok lufieregetésnek köszönhetően.)

 

Najó, de akkor ha már a lufi is tiltólistára kerül, mi marad még, amivel fokozhatjuk az ünnepi hangulatot?

Rengeteg ötletet találtam, íme a szerintem legkönnyebben kivitelezhetőek:

 

  • Ültessünk fát, bokrot, virágos rétet/balkonládát a diákoknak. Nyugodt lelkiismerettel alszunk, sőt látjuk felnőni a kertünkben, erkélyünkön a ballagási ajándékot.

 

  • Ajándékozzunk vadvirág magokat! Amit mondjuk egy kirándulás alkalmával elszórhatunk együtt az ünneplő családdal.

 

  • Fújjunk buborékokat, akár piciket, vagy haladóknak ajánlom a nagy méretű buborék készítőket. Nagyon látványos mindkettő. pexels-alexander-dummer-1919030.jpg

 

  • Szélkerék a virágok mellé, szintén egyedi megoldás.

 

  • Virágszirom szórás (megmaradt csokrokból) közeli patakba, tóba.

 

  • Jókívánságok összegyűjtése családi, baráti körtől, majd mint egy időkapszulát eltenni, akár elásni a fentebb említett faültetés alkalmával.

 

/Utóirat: de ha még ezek után is ragaszkodunk a lufikhoz, legalább ne engedjük el őket a fellegek közé, hanem dobjuk ki szépen a parti után a szemetesbe!/

 

 

 

forrás:

 

https://balloonsblow.org/environmentally-friendly-alternatives/

https://index.hu/tudomany/2015/09/02/a_lufieregetes_tenyleg_karos_a_kornyezetre/amp?fbclid=IwAR1RAjv1BT_yE_E05uN7xnE0VjWxC-kblmb2fpE5KsyqDsv58QSTVdBHaVY

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/artalmatlan-jatekbol-allatok-gyilkosava-valhat-egyetlen-lufi-is/

https://divany.hu/vilagom/2019/06/10/ezert-karos-a-lufieregetes/amp?fbclid=IwAR01I2n8hdYKPwc_-thvYtV6XfZloT5EKtQMNJYVdZ6FmQmBKHRCpTCVCAo

https://www.agraroldal.hu/lufi-szabadon.html

 

 

A liget odalett, de szemünk a jövőn

A vesztes nem a Zöld Akciócsoport, hanem a város lakói

A Zöld Akciócsoport az elmúlt egy évben intenzíven kiállt a Sóstógyógyfürdőre tervezett, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló, jelentős méretű zöld felületet érintő projektelem, egy interaktív, zenélő látványszökőkút ellen. A lakosság körében végzett reprezentatívnak mondható, több, mint 1000 fős sokaság körében végzett felmérés eredményeiről tanulmányt készítettünk, fórumot, megmozdulásokat és akciókat szerveztünk, szórólapoztunk és egyeztető tárgyalásokat kezdeményeztünk, felmértük szakmai segítség bevonásával az érintett állományt és megóvásukra, pótlásukra javaslatokat tettünk.

Sikertelenül.

sosto-01.jpg

Ugyanakkor mégis úgy érezzük, nem vesztettünk csatát. A figyelem e beruházás kapcsán ráirányult a helyi zöld ügyekre, sokan mozdultak meg felhívásunkra és akár a szakadó esőben is kiálltak amellett, hogy a zöld felületek védelme, értékként kezelése egy klímatudatos, huszonegyedik századi, fejlődő város kiemelt kérdése kell legyen.

A csatát talán mi buktuk el, de az igazi vesztesek a területet élőhelyként használó fajok mellett a nyíregyházi lakosok, hiszen ők azok, akik nem láthatják már a koros fákat, a zöld felületeket, ha meg is újítanák egyáltalán. Hogy ki nyert ezen a projekten, nem tisztünk eldönteni, de egy biztos. Csapatunk a jövőben is kiáll a zöld felületek védelméért és szorgalmazza, mi több aktívan segíteni is kívánja a zöld szemléletváltást a város vezetésénél. Kiemelten fontosnak tartjuk egy koncepciózus, klímatudatos és valódi szakmaisággal elkészült környezetvédelmi stratégia elkészítését a városunkra vonatkozóan.

A szakmai és érdekérvényesítési munka mellett pedig továbbra is folytatni kívánjuk a fásítási programunkat, melybe be kívánjuk vonni a lakosságot is. Az elmúlt egy évben több, mint 700 facsemetét és cserjék százait ültették el önkénteseink, mely munkát a jövőben is folytatni kívánjuk. Ehhez a lakosság segítségét is várjuk, hiszen informális, önkéntes csoportként saját forrással nem rendelkezünk, munkánkat lakossági támogatásból finanszírozzuk.

Kérjük, támogassa munkánkat adományával!

fa-01.jpg

 

 

Óvoda, iskola fásítási program a Zöld Akciócsoporttal

10 Millió Fa Nyíregyháza akcióban a zöldebb jövőért

A Zöld Akciócsoport csatlakozott a 10 Millió Fa Magyarország programhoz és a hálózat tagjaként hatalmas lendülettel kezdte meg a városban cserlyék és facsemeték elültetését. A város illetékeseivel való egyeztetés a témában nem haladt olyan dinamikusan, mint a csapat, köszönhetően a közterületen történő faültetés bürokratikus menetének, így más utat választottak az elszánt zöldítők.

A Zöld Akciócsoport faültetési alosztálya óvodákkal, iskolákkal vette fel a kapcsolatot és itt kezdte meg a jövőzöldítő akciót. Az igény a csemetékre óriási a városban, így az akció jelentős források megmozgatását igényli. Várjuk vállalkozók, magánadományozók jelentkezését, akik támogatnák pénzadományaikkal fásítási akciónkat. Keressék kihelyezett adománygyűjtő üvegeinket a kertészetekben, vagy utaljanak akár jelképes 500-1000 forintot is számlánkra. Minden fillér nagyon sokat tesz hozzá kezdeményezésünk sikeréhez és a jövő nemzedék szemléletformálásához, zöldebb jövőjéhet.

img_7592.JPG

Számlaszámunk a Tabulapláza Alapítvány részünkre elkülönített számlája a Takarék Banknál
68800099-11104737

A közleménybe írják be, FÁSÍTÁSI AKCIÓ

Íme néhány kép a tegnapi ültetésről a Bencs Iskolában.

faultetes-01.jpg

 

süti beállítások módosítása