Zöld Akciócsoport

Zöld Akciócsoport


A Nyírség vízhelyzete és az akkumulátor-ipar

2023. augusztus 29. - Zöld Akciócsoport Nyíregyháza

A NYÍRSÉG VÍZHELYZETE A SZAKEMBEREK SZEMSZÖGÉBŐL (Forrás: 1, 2) Súlyos vízhiány van a Felső-Tiszavidékén. A gazdák az aszályosodás, a vízhiány problémájával már több mint 10 éve folyamatosan küzdenek. Romlott a felszín alatti víztestek állapota. Jelentős felszíni és főként felszín alatti…

Tovább

A liget odalett, de szemünk a jövőn

A vesztes nem a Zöld Akciócsoport, hanem a város lakói

A Zöld Akciócsoport az elmúlt egy évben intenzíven kiállt a Sóstógyógyfürdőre tervezett, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló, jelentős méretű zöld felületet érintő projektelem, egy interaktív, zenélő látványszökőkút ellen. A lakosság körében végzett reprezentatívnak…

Tovább

Nyílt levél dr Kovács Ferenc Polgármester Úrnak

a "Zöld város" komplex stratégiáról

Blogunkon folyamatosan igyekszünk reflektálni a városunk zöld ügyeire, és magunk is kezdeményezzük az ezzel kapcsolatos párbeszédet a városvezetéssel. Tapasztalataink szerint a nyilvánosság jót tesz ennek a folyamatnak, így alább közöljük azt a levelünket is, melyet közvetlenül városunk első…

Tovább

Hol voltak akkor a zöldek? 2. rész

A Búza téri piac

Cikksorozatunk abból az apropóból született, hogy a legújabb sóstói tervekkel kapcsolatos spontán civil tiltakozás kapcsán sokan szemünkre vetik: hol voltak a zöldek, miért nem léptek fel a megelőző időszak csúnya nyíregyházi beruházásai kapcsán? Válaszunk erre: nagyon szívesen bemutatjuk, hol…

Tovább

Két óra Kósa Árpáddal

Tájékoztató esemény a Zöld Akciócsoport szervezésében a sóstói fejlesztésekről

Lakossági fórumot szervezett a Zöld Akciócsoport Nyíregyházán 2020. szeptember 17-dikén, melynek témája a Sóstógyógyfürdőre tervezett nagyszabású turisztikai fejlesztés volt. A projekt szakembereit és a városházát Kósa Árpád kabinetvezető képviselte, aki egyedüliként fogadta el a szervezők…

Tovább

Lakossági véleményfelmérés Sóstó fejlesztéséről

A Zöld Akciócsoport kérdőíve

A lakossági véleményekkel kapcsolatos információkat a város felületein nem talátunk, így készítettünk egy kérdőívet. A Zöld Akciócsoport kíváncsi arra, hogy vajon a lakosságnak mi a véleménye Sóstó jelenlegi és jövőbeni állapotáról, a tervezett fejlesztésekről. A kérdőív anonim, az eredmnyeket…

Tovább
süti beállítások módosítása