Cikksorozatunk abból az apropóból született, hogy a legújabb sóstói tervekkel kapcsolatos spontán civil tiltakozás kapcsán sokan szemünkre vetik: hol voltak a zöldek, miért nem léptek fel a megelőző időszak csúnya nyíregyházi beruházásai kapcsán?
Válaszunk erre: nagyon szívesen bemutatjuk, hol voltunk és mit csináltunk. Valamint azt is, hogy mi lett ezeknek a fellépéseknek az eredménye. Ennek alapján bárki eldöntheti, vajon a civileken múltak-e ezek a múltbeli történések, vagy azokon, akik a döntéseket hozták.
Cikksorozatunk első részében egy olyan történetet mutattunk be, ahol a zöld fellépés eredménytelen volt. Viszont szerencsére olyan esetet is fel tudunk hozni, ami pozitív kimenetellel zárult. Egyik ilyen eset a Búza téri piac sorsa.
2008 novemberében lakossági fórumon ismertette a városvezetés a piac felújítására vonatkozó terveket. Két lehetőséget mutattak be: Az első szerint EU-s támogatást igénybe véve a város lenne a beruházás gazdája, de ekkor 40-50% önerőt kellene előteremteni. A második változat szerint egy beruházó megkapná a teljes területet, ahol egy teljesen új bevásárlóközpontot húzna fel, amiben a jelenlegi piac is helyet kapna. Csakhamar kiderült: az utóbbi változat mellett döntött a városvezetés.
Álljunk meg egy pillanatra: mi baja volt ezzel a „zöldeknek”? Egy eleve beépített városi környezetben egy leromlott állapotú épület helyére kerül egy másik, ráadásul nem is közpénzből, fákat se kell különösebben kivágni…
Hát akkor vegyük csak sorra (nem lesz rövid) a problémákat. Nyíregyházán azokban az években pörögtek a város arculatát átalakító beruházások: alig egy évvel korábban pl. sikertelenül tiltakozunk a belváros szívében épülő Korzó ellen. Most akkor kaptunk volna még egy „plázát” a piac helyén? Ugyanis lényegében erről lett volna szó: egy olyan többszintes, bevásárlóközpont jellegű épület szerepelt a tervekben, ahol az eredeti tényleges piac a zárt alagsori részre lett volna besuvasztva. A tervezett beruházás több tízezer négyzetméter területet igényelt volna, ami önmagában hatalmas városszerkezeti, közlekedési problémákat gerjeszt. A környező régi, viszonylag csendes polgári házas lakóövezetet újabb kereskedelmi övezetté változtatta volna, ahol az épülettel járó új mélygarázs óhatatlanul a gépkocsi-közlekedés növekedését eredményezi. A beruházó a profitban érdekelt, magas bérleti díjakban, miközben a klasszikus termelői piac éppen a kis tőkéjű árusok és a hétköznapi, általában viszonylag mérsékelt fizetőképességű vásárlók számára alapvető mindennapi igény. Egy zöld szempontból is fenntartható tárdalomnak pedig alapvető eleme az, hogy a helyben lakók minél inkább helyben termelt árut vásároljanak, lehetőleg közvetlenül a termelőtől, ne pedig messzi országokból, bonyolult kereskedelmi hálózatokon keresztül érkező, mesterkélten nyomott árú tucattermékeket. Félő volt tehát, hogy a tervek megvalósulása esetén a tényleges piac funkció elvész, az őstermelők kiszorulnak, miközben egy újabb városszerkezeti csúfság telepszik Búza térre. Miközben Nyugat-Európában a klasszikus termelői piacok reneszánszukat élték, nálunk éppen az elsorvasztás volt napirenden.
A város civil szervezetei tehát erősen kritizálták a fenti és egyéb szempontok miatt a megismerhető koncepciótervet, és különösen hiányolták a tényleges alternatívákat, valamint azt, hogy az érintettek – árusok, vásárlók, környékbeli lakók – véleményét, igényeit fel sem mérték. Az erőteljes fellépés és a kritika hatására (bár hivatalosan apró, technikai jellegű részletekre hivatkozva) a 2009. november 23.-i városi közgyűlés (amelyen a helyi civilek és a piaci árusok képviselői is jelen voltak) érvénytelennek nyilvánította azt a pályázatot, ami a piac helyén a bevásárló- és szabadidőközpont létesítését irányozta elő. Ezzel egyfajta patthelyzet állt elő: hiszen az eltelt egy évben a civil javaslatok dacára semmilyen alternatív terv nem készült.
Az elmaradt munkát a civilek végezték el: 2009 decemberében az E-misszió Egyesület és a Tabulapláza alapítvány tucatnyi önkéntese kérdőívvel járta be a piacot, és felmérte, hogy az árusok és a vásárlók ténylegesen milyen piacot szeretnének. A 77 árus és 27 vevő megkérdezésén alapuló, számos részkérdésre kiterjedő közvéleménykutatás összefoglaló eredménye az volt, hogy a jelenlegi épület átalakításával, az elsődleges piac funkció megtartásával kell megoldást találni. Az adatok feldolgozását követően a civilek egy alaposan kidolgozott, új építészeti tervkoncepcióval álltak elő, amely a jelenlegi épület megújításán alapult. A tervezet a helyi sajtóban is nagy teret kapott (a Kelet-Magyarország 2010 február 9-én és 10-én, 13-án az ötödik, 16-án a negyedik oldalon, 11-én már a harmadik oldal teljes terjedelmében ezzel az új tervvel és az erre adott véleményekkel foglalkozott), és elmondható, hogy általános tetszésnek örvendett mind az árusok, mind a piacra járó vevők körében. Sőt azzal, hogy az ügy ilyen nyilvánosságot kapott, a városlakók egyre szélesebb köre kapott kedvet ahhoz, hogy a piacon vásároljon; legalábbis a „kofák” számottevő forgalomnövekedésről számoltak be személyes beszélgetések során.
A városvezetés ha lassan is, de reagált: a 2010 március 29-i közgyűlésen döntöttek arról, hogy a magántőke kizárásával a városnak kell felújítania a piacot, és ezzel kapcsolatban nyolc (nem részleteiben kidolgozott) tervjavaslatot mutattak be. A kérdés lényegi megoldását a 2010-es választások utánra halasztották. A többi – többféle értelemben is – már történelem.
Mint tudjuk, a Búza téri piac felújítása azóta megtörtént. Nem lett a helyén pláza, és mégis megvalósult az ízléses, árus és vásárló szemszögéből is barátságos, jól megközelíthető, kulturált tér a vásárlásra. Talán azt is elmondhatjuk, hogy a piacra járás, a helyi termékek vásárlása is jelentősen felértékelődött az eltelt időben.
Az, hogy „hol voltak a zöldek” ennek az ügynek a kapcsán, már nem is sokaknak jut eszébe. Ez rendjén is van, hiszen nem ez a fontos, hanem az eredmény. Végül a város, az itt lakók nyertek. Vajon mi volt a siker titka? Miért engedett az akkori városvezetés a jól artikulált lakossági nyomásnak? Hiszen annyi ügy volt (van és lesz), ahol a józan érvek és a civil erőfeszítések dacára a döntéshozók kötik az ebet a karóhoz. Bizonyára annak is fontos szerepe volt ebben, hogy a 2010-ben esedékes választások előtt az akkori vezetés korántsem érezte magát igazán nyeregben. Fontos volt az is, hogy az érintettek: árusok, vásárlók, egyszerű városlakók készségesen hajlandóak voltak kifejteni a véleményüket. Rengeteget számított az is, hogy a helyi sajtó valóban a közszolgálatot szem előtt tartva teret adott az egymással ellentétes álláspontoknak, érveknek.
Sok összetevő kell tehát egy közügy sikeres megoldásához.
A zöldek most is itt vannak.
Források:
