Zöld Akciócsoport

Zöld Akciócsoport

Milyen árat fizetünk a nyíregyházi akkumulátor-gyártásért?

A Zöld Akciócsoport álláspontja, kérdései

2023. szeptember 27. - Zöld Akciócsoport Nyíregyháza

Bennünket, a nyíregyházi Zöld Akciócsoport tagjait milyen kérdések foglalkoztatnak, amelyekre hiteles választ várunk?  Vízügyi szakemberek, geográfus, biológusok véleményét megismerve jutottunk álláspontunkra és fogalmazódtak meg kérdéseink.

Nagyon örülünk, hogy Nyíregyháza fejlődik, mind a szülők, pedagógusok, felelősséget érző felnőttek számára elsődleges szempont, hogy a következő generáció is legalább olyan biztonságos környezeti feltételek között éljen, mint a mi generációnk. Sőt, jelenleg is komoly környezeti problémákkal nézünk szembe a városban, elsősorban a porszennyezettség mértéke, városi talajaink pusztulása a térkövezés, aszfaltozás következtében, a csapadékvíz elvesztése a csatornázottság miatt, holott a zöldfelületek növelésével mindezek a problémák is csökkenthetők lennének.

Ezek mellé jön még a tervezett nagyléptékű iparosítás. Kis hazánkban többször tapasztaltuk már az elmúlt időszakokban, hogy valamilyen nagyszabású tervet valósított meg az ország vezetése, ami valahogy sok esetben kicsit túllőtt a célon, átesett a ló túloldalára. Ilyen volt a sikeres vízszabályozás, ami az árvizeket valóban kiiktatta, de mostanra már jelentősen aszályossá is tette az országot, mivel több víz hagyja el a Kárpát medencét, mint ami beérkezik (befolyik 112 km3, kifolyik 118 km3. Az elfolyó különbözet 3 balatonnyi víz!!!!). Ide sorolhatjuk a lápos területek lecsapolását is. Ide soroljuk a most elindított nagyszabású iparosítást is. Ráadásul felmerül a kérdés: biztos, hogy 5-10 év múlva is az akkumulátorok lesznek a megváltók az autózásban, annak ellenére, hogy az előállításuk a bányászattól kezdve igencsak nagy környezeti terheléssel, rombolással jár? Dél-koreai mérnökök publikálták pár hete, hogy nagy előrelépést tettek a hidrogénmotorok fejlesztésében. Készült-e bármilyen kockázatbecslés arra vonatkozóan, hogy mi fog történni, ha mégsem az elektromos autózás lesz az egyedüli megoldás? Jó lenne megtalálni a társadalmi és a környezeti feltételekkel leginkább összhangban álló „arany középutat”.

A természet arra tanít bennünket, hogy azok az ökológiai rendszerek a stabilak, és tudnak hosszú távon fennmaradni, alkalmazkodva a környezeti változásokhoz, amelyek biodiverzitása , azaz biológiai sokfélesége nagy. Ez igaz az emberi társadalom tevékenységeire is, pl. az elektromos autózásra. Ennek ellenére, Magyarország a diverzitást gyakorlatilag nullára csökkenti, és csak az elektromos autózásra épít mindent. Ez nagy társadalmi és gazdasági összeomlást eredményezhet, ha más technológia lesz a jövőben a nyertes. Vagyis, egy bizonytalan technikáért feláldozzuk a természeti erőforrásainkat: talajainkat, vizeinket, a levegő jó minőségét.

Nézzük az akkumulátorok kezdetét: az sem kicsi környezetterhelés. Jelenleg 1 tonna lítium előállításához kb. 2000 m3  friss víz szükséges, a vízigény csökkentését 2025-től tervezik. Hol van itt a zöld technológia???

A tervezett iparosítás kapcsán komoly társadalmi és környezeti kérdések merülnek fel, és nem érezzük azt, hogy mindezekre átgondolt, részletes előzetes számítások alapján kaphatunk megbízható válaszokat. Kezdjük a környezettel kapcsolatos kérdésekkel:

  1. A tervezett gyárak szennyezőanyag- kibocsátása: levegő-, talaj- és vízszennyezés Sok fórumon szó esett már arról, hogy a gyárak minden határértéket be fognak tartani, de amíg a zöldhatóság politikai kontroll alatt van, addig szakmai szervezetként nem tud működni. Ezt számos korábbi eset igazolja, ahol a munka- és környezetbiztonság sérült, pl Göd, Iváncsa Felmerül a kérdés: vonatkozik ez az akkumulátoripar létesítményeire is? Ebben az esetben a dolgozók és a lakosság teljesen védtelenné válnak a környezetszennyezéssel szemben.
  2. A gyárhoz vezető úthálózat kiépítése: talajok lefedése, ez épp szembe megy az EUs célokkal (az EU Talaj Misszió céljaival).
  3. Megnövekedő gépkocsiforgalom: zaj- és légszennyezés. Új úthálózat az élőhelyek további szétdarabolását eredményezi (a biodiverzitás csökkenését).
  4. Idézet a Nyíregyházi Napló 2023. aug. 18-i számából: „Úgy fogalmaztak, hogy a gyár 100%-ban megújuló energiaforrásokból fedezi majd a fogyasztását: napenergia-termeléssel, zöldáramvásárlással, eredetgaranciákkal és egyéb megoldásokkal, miközben a vállalat folyamatosan vizsgálja a további zöldenergiák felhasználásának lehetőségeit.” Vagyis: jelenleg még NINCS KONKRÉT TERV az energiaellátás biztosítására a napelemek 20-30%-a mellett. Mikorra tervezik a 100% zöldáram felhasználás megvalósítását? Már épül a gyár, nem kellett volna ezt már konkrétan megtervezni?
  5. Legsúlyosabb problémák egyike: a víz. Milyen mennyiségű tisztított szennyvizet és tiszta vizet fognak a gyárak naponta felhasználni? Honnan fogják a vízmennyiséget biztosítani? Szép az a 90%/10%, de pontos számokat szeretnénk hallani, mert a százalékok mögött bármi lehet. Ez nagyon fontos kérdés, mert a Nyírség területe ma már erősen aszályérzékeny, és a talajvízszint süllyedése nagyon hasonló a Duna-Tisza-közi Homokhátságon a 80-as években tapasztalt jelenséghez, ami a jelenlegi aszályos állapotokat eredményezte. Ezt akarjuk a Nyírség területén is elérni? Ennek ellenére a napi friss vízigényről még mindig nincs semmi konkrét adat. A városi Naplóban pl. ezek jelentek meg: „A gyárak vízigényének egy jelentősebb részét, akár döntő többségét is ki lehet elégíteni újrahasznosítható vízzel (tovább tisztított városi tisztított szennyvízzel).” Semmi konkrétum. Arról sincs szó, hányszor forgatható vissza a tisztított szennyvíz? A leírások alapján ez nem zárt rendszer, vagyis folyamatos vízutánpótlást igényel a szennyvízen kívül. A kérdés továbbra is az: mennyi lesz a napi frissvíz igénye a gyárnak, illetve az Ipari Parknak?
  6. A gyár szennyvíztisztítási technológiája ismert és ellenőrizhető-e, vagy titkos, és majd csak a működése lesz látható?
  7. A hűtővízként felhasználni tervezett (szürke)vízzel mi fog történni? Elpárolog? Lehűtik és újra hasznosítják? Milyen veszélyes anyagok oldódhatnak bele, amik a levegőbe kerülhetnek a párolgás során?
  8. Elegendő-e a II. szennyvíztisztító telepen képződő napi 5-6000 m3 tisztított víz a gyár(ak) vízigényének kielégítésére? Ha nem, honnét fogják fedezni a maradék vízigényt?
  9. Mi fog történni az ipari vizek tisztítása során képződött szennyvíziszappal és/vagy a víztisztítás egyéb maradékaival ?

Társadalmi problémák: A fő kérdés számunkra az, hogy ha a gyárak letelepítésének egyik pozitívumaként hangsúlyozzák az új munkahelyek teremtését, akkor ez ki számára pozitív, ha a városban és környékén nincs elegendő szabad, megfelelő képzettségű munkaerő? Szerintünk ez nem a helyi lakosság számára pozitívum, hanem a külföldi munkavállalók számára. De mit tesz a város a vendégmunkások beilleszkedéséért azon kívül, hogy szálláshelyeket alakít ki? Az élő szervezet gyakran megbetegszik, az ember ilyenkor orvoshoz megy. Lesz elegendő orvos a városban? Átgondolták, hogy az eddig is hosszú várólistákat ez hogyan fogja befolyásolni? Hogyan hat a vendégmunkások kezelése a jelenleg is szűkös egészségügyre fordított pénzekre, vagyis miből fogja mindezt finanszírozni az ország, a város?

Készült-e átfogó pénzügyi számítás/tervezés azzal kapcsolatban, hogyha a külföldi gyáraknak adott állami támogatásokat a helyi közösségeknek, vállalkozóknak adták volna, az milyen fejlesztéseket eredményezhetett volna, és mennyi hazai munkavállalónak nyújtottak volna munkalehetőséget? Mi ilyen elemzéssel még nem találkoztunk. A hazai vállalkozók (és itt elsősorban a kisvállalkozókra gondolunk, nem a nagyvállalatokra!!!) támogatásával az adók, nyereségek is itthon maradnának, ami további fejlesztésekre lenne használható. Másrészt, ezek az összegek a hazai, képzetlen munkaerő fejlesztését is biztosíthatták volna. Amíg sok a képzetlen munkaerő, addig a közpénzekből kialakított új munkahelyek csak külföldi munkavállalókkal tölthetők be, akkor viszont mi a jelentőségük a magyarországi munkanélküliség csökkentésében? A megyei 23 685 álláskereső hány %-át fogják foglalkoztatni a gyárak, és mellette mennyi külföldi munkavállalóra lesz szükség?

A társadalmi felelősségvállalás keretében felajánlott támogatások és fejlesztések hatalmas nyereségre utalnak.

A Nyíregyházi Napló aug. 28-i cikke szerint a gyárak hosszú távra terveznek. Felmerül a kérdés, hogy vajon úgy, mint az Elektrolux, aki most kivonul, hátrahagyva az élettelen üzemi területet? Mi a garancia, hogy az új gyárak nem zárnak be az első nehézségek esetén?

 Összefoglalva: a városvezetés által kommunikált anyagokban szép, rózsás jövő rajzolódik ki, de nincs alátámasztva konkrét, hiteles számításokkal. Lehet, hogy vannak ilyenek, de ebben az esetben a városi polgárok előtt ezt erősen titkolják. Pedig higgyék el, a polgárok is jobban meggyőzhetőek lennének olyan hiteles információkkal ellátva, amilyenek alapján Önök a gyárépítések mellett döntöttek. Legalábbis reméljük, hogy megbízható számításokkal rendelkeznek a gyárak környezeti és társadalmi hatásaival kapcsolatban és erre alapozták a döntésüket.

 b7d8ade5b91da8eb07cf437ed5df1d6a_825x600.jpg

Forrás: https://kaposvarmost.hu/magazin/egeszseg/2019/03/22/viz-vilagnapja-a-viz-szervezetunk-elteto-ereje.html

 

 

 

 

 

A Nyírség vízhelyzete és az akkumulátor-ipar

A NYÍRSÉG VÍZHELYZETE A SZAKEMBEREK SZEMSZÖGÉBŐL (Forrás: 1, 2)

Súlyos vízhiány van a Felső-Tiszavidékén. A gazdák az aszályosodás, a vízhiány problémájával már több mint 10 éve folyamatosan küzdenek.

Romlott a felszín alatti víztestek állapota. Jelentős felszíni és főként felszín alatti vízhiánnyal küzd. A felszín alatti víztestek (talajvíztest, rétegvíztest) nagyon rossz mennyiségi állapotban vannak. A hazai talajvízkészletek veszélyeztetettsége vizsgálat során 1. Fokozottan veszélyeztetett, jelentős tartós vízhiányt állapítottak meg a Duna-Tisza közi hátság, Nyírség, Hajdúhát területén. (Ezek az ivóvíz ellátás szempontjából fontosak.)

A térség élhetőségének, gazdasági feltételeinek (erdő-, mezőgazdaság) rosszabbodása.

Az ipari vízigény is megnövekedett. A víztestek állapotának javulása szükséges, a vízkivétel és vízigények csökkentése, vízkészletek növelése.

Fontos a fejlesztések igazítása a rendelkezésre álló vízkészletekhez (…). Nem csak az aszály az ok! Ágazatok közötti konfliktusok!

A vízkészletek lokális vagy regionális mértékű kimerülése veszélybe sodorja valamennyi, erre épülő ágazat fennmaradását és az egészséges ivóvízhez való jogát a térségben. Véleményük szerint ennek vizsgálata a jelenlegi eljárás keretében kellene, hogy megtörténjen, az itt élők és a beruházók érdekeit szem előtt tartva.

A VÁROSVEZETÉS SZEMLÉLETE A VÍZHELYZETRŐL NYÍREGYHÁZÁN (Forrás: 3)

2.o. „Tisztított szennyvízből nyert „ipari víz” felhasználási kötelezettség: A nagy vízigénnyel rendelkező beruházók felé kötelező elvárás, hogy ivóvíz helyett „ipari víz” kapacitás kerüljön felhasználásra a gyártási tevékenység során.” 

Tisztított szennyvíz marad -e Nyíregyháza és környéke lakosságának újabb ivóvíz előállítására, a mezőgazdasági területeink, erdőink vízellátására, az élelmünk megtermelésére, a fáink, zöldfelületeink megtartására?

3.o.„A városvezetés természetesen foglalkozik azzal, hogy a szükséges vízigényt hogyan, miből elégítené ki az alapvető lakossági igények sérelme nélkül, a felszín alatti víztestek jó mennyiségi állapotának fenntartása mellett.” 

A városban a felszín alatti víztestek jó mennyiségi állapotának fenntartása eleve kizárt, mivel a szakemberek megállapították, hogy nagyon rossz állapotban van. A városvezetés, a kormány nem veszi figyelembe Nyíregyháza súlyos vízhiányos helyzetét az akkumulátor ipari fejlesztésekor.

A MÁR ÉPÜLŐ W-SCOPE ÉS BOYSEN AKKUMULÁTOR ÁGAZATI ÜZEMEK TERVEZETT VÍZIGÉNYE ÉS NYÍREGYHÁZA LAKOSSÁGI VÍZIGÉNYE (Forrás: 4, 5, 6)

W-SCOPE SZEPARÁTOR FÓLIAGYÁRTÓ ÜZEM

Ipari víz össz.: 5760 m3/nap

Ivóvíz össz.: 120 m3/nap

Szennyvíz (kommunális+ hűtő) össz.: 384 m3/nap

Összesen: 5880 m3/nap

 

BOYSEN BUTTERY AKKUMULÁTOR TAKARÓ- ÉS TARTÓLEMEZ LÉTESÍTMÉNY

Kommunális vízigény: 21,5 m3/nap    Kommunális  Csúcs vízigény: 93,6 m3/nap       (?)

Technológiai vízigény: 180 m3/nap     Technológiai Csúcs vízigény: 152,64 m3/nap   (?)

Összesen: 201,5 m3/nap                        Összesen Csúcs vízigény: 246,24 m3/nap

A BOYSEN üzem környezeti hatásvizsgálati dokumentációjából (Forrás: 1) emellett kiderül, hogy a déli ipari park területén a következő vízellátási kapacitásfejlesztést tervezik:

5 000 m3/nap (első ütem)

15 000 m3/nap (második ütem)

25 000 m3/nap (harmadik ütem)

 

A városvezetés a fenti tanulmánynak a megjelenésekor az akkumulátorgyár létesítésének a szándékát még egy cikkben álhírnek nevezte. Elképzelhető mégis, hogy a kapacitásbővítési tervek mögött egy akkumulátorgyárral összevethetően nagy vízigényű beruházásra irányuló tervek húzódtak meg?

Ezeknek a számoknak az értelmezéséhez érdemes elolvasni, hogy 2022.07.14-én mit nyilatkozott városunk vízfogyasztásáról a Nyírségvíz Zrt. vezetője a szon.hu hírportálnak (Forrás: 5):

„Megnyugtatom a lakosságot, a Nyírségvíz Zrt. működési területén megfelelő vízbázis kapacitások, illetve tisztító kapacitások állnak rendelkezésünkre. 91 településen szolgáltatunk több mint 350 ezer embernek egészséges ivóvizet. Egy normál meleg napon Nyíregyháza vonatkozásában 15 ezer köbméter körüli volt a vízigény, a nagyon meleg, kánikulai napokban ez duplájára, több mint 30 ezer köbméter/napra növekedett – nyilatkozta Galambos Sándor.”.

A déli ipari park vízellátási kapacitásának tervezett bővítésének már a második ütemében megjelölt érték (15 000 m3/nap) tehát már eléri egy átlagos nap ivóvíz-szolgáltatásának a mértékét! A harmadik ütemé (25 000 m3/nap) pedig messze meghaladja azt. És ez még csak az egyik iparterület a város körül.

A különféle nyilatkozatokban és tanulmányokban megjelenő számokban könnyű összekavarodni, de mintha nem is lenne igazán törekvés arra, hogy mindez jól érthető és áttekinthető legyen. Ha van türelmünk kibogarászni és egymás mellé tenni az adatokat, furcsa összefüggések és ellentmondások merülhetnek fel.

A városvezetés akkumulátorgyárral kapcsolatos kommunikációjában, fizetett hirdetéseiben rendszerint hangsúlyozza a környezetvédelem fontosságát, a természeti erőforrások védelmét. Elvben jól hangzik, hogy a vízigény 90 %-át tisztított szennyvíz felhasználásával tervezik kielégíteni. Viszont felmerül a kérdés:

- Naponta hány m3 tisztított szennyvíz-igénye van (ez lenne a 90%) az akkumulátorgyárnak, és azt milyen forrásból tervezik biztosítani? Keletkezik-e annyi tisztított szennyvíz nap mint nap, amire a gyáraknak szükségük van?

- a 90%-on felüli  10% tiszta vízigény naponta hány m3 vizet jelent, és azt milyen forrásból tervezik biztosítani?

Forrás:

  1. Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság

zöldhatóság oldala  http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/7571-2022

felso-tisza_videki_vizugyi_igazgatosag_szakmai_eszrevetele.pdf

https://m.blog.hu/zo/zoldakciocsoport/image/felso-tisza_videki_vizugyi_igazgatosag_szakmai_eszrevetele.pdf

  1. Felső- Tiszavidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács

2022, 2023 ülések jegyzőkönyve

3.Alpolgármesteri válaszlevél a Zöld Akciócsoport kérdéseire

https://zoldakciocsoport.blog.hu/admin/post/edit/18120942 https://m.blog.hu/zo/zoldakciocsoport/image/zold_akciocsoport_level.PDF 

  1. http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/sites/default/files/komplex/hirdetmenyek/k%C3%B6zlem%C3%A9ny.pdf

://ftvktvf.zoldhatosag.hu/7571-2022 

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/07/a-kanikulaban-duplajara-nott-nyiregyhaza-vizfogyasztasa

  1. Forrás: https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/07/a-kanikulaban-duplajara-nott-nyiregyhaza-vizfogyasztasa
  2. https://www.nyiregyhaza.hu/post/ne-doljon-be-az-alhireknek-nem-akkumulatort-gyartana-az-uj-beruhazo-nyiregyhazan-2023-01-25

 

 

 

370937930_3654210721479821_6419875072500541065_n.jpg 

„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk.”*

Vezető hír a város oldalán: „Nyíregyházán épül fel a Sunwoda legmodernebb gyára”. Így, kijelentő módban. Valakik, valahol döntöttek. Mások, sokkal többen, viszont kimaradtak a döntésből.

Nem nyíregyházi problémáról van szó. Magyarország néhány éve széttárta karjait a távol-keleti vállalatóriások felé, hogy hazánkba telepítsék elképesztő energia- és vízigényű, veszélyes anyagokkal dolgozó, nagy hulladékterhelést jelentő iparáguk újabb- és újabb üzemeit.

Az újabb és újabb üzemek kapcsán országszerte váratlan hevességgel lángoltak el a helyi lakosok tiltakozásai, miközben a már megépült vállalatok közül többnél újabb és újabb szabálytalanságok, súlyos környezetszennyezések derültek ki.

A környezetvédelmi hatóságok munkájának hatékonyságát pedig remekül jelzi, hogy a szabálytalanságok elkövetése után a szennyező üzemek vidáman tovább zakatolnak.

Nyíregyháza a következő nyertes. A hírek szerint minden átlátható, zöld, és remek lesz. Ezt azoktól halljuk, akik néhány hónapja még riogatásnak nevezték, hogy Nyíregyházán akkumulátorgyár épülne. Akik pár napja már megelőlegezték, hogy bizonyos „»zöld«, vagy úgymond civil szervezetek” ellenezni fogják a fejlődést.

Hogy, hogy nem, eljutottunk oda, hogy a bizalom a különféle fentről jövő ígéretekkel, szép szavakkal kapcsolatban egészségtelenül alacsony szintre került. Vajon meg tudnak még győzni közérthető, az igazságot tükröző tervekkel, őszinte adatokkal? Egyáltalán: megpróbálják-e, vagy pedig erőszakkal és sunnyogással lenyomnak a torkunkon valami szörnyűséget?

Egyelőre mindannyian a friss bejelentés bűvölete alatt állunk. A Zöld Akciócsoport részéről egy szikrányit még bízunk abban, hogy a helyi lakosságnak (akár Nyíregyházán, akár Magyarország egészén) van beleszólása abba, hogy mi épül is mi nem a településen, az országban.

*A teljes idézet – melynek forrása Mikes Kelemen 1735. április 8-án kelt 112.levele Rodostóból –, így hangzik: „Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel.” (A levélben II. Rákóczi Ferenc haláláról van szó.)

357274075_172931875797671_5815004043535317931_n.jpg

A kép forrása: https://www.nyiregyhaza.hu/post/ne-doljon-be-az-alhireknek-nem-akkumulatort-gyartana-az-uj-beruhazo-nyiregyhazan-2023-01-25

Zöldhatósági kérdéseink és válaszok akkumulátortakaró-tartólemez gyártásról

A SZSZBVKH Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálynak küldött kérdéseink az alábbiak voltak a Boysen Battery Components Hungary Kft. által Nyíregyházán tervezett akkumulátor takaró-tartólemez gyártó létesítmény összevont környezeti hatásvizsgálat és egységes környezethasználati engedély iránti kérelme folytán tartott Közmeghallgatás során:

  1. A Területi Vízgazdálkodási Tanács decemberi ülésén egyre növekvő vízdeficitről számol be a felszín alatti vizekben. Nyíregyháza lakosságának napi vízigénye 15 ezer m3. A tervezett ipari park 1. ,2. ,3. ütemének vízigényét hogyan tervezik biztosítani egy országosan kiemelt szárazságú térségben?
  2. A Zöldhatóság végez/végzett -e számításokat

       a, mennyi városunk és térségének max. vízfelhasználhatósága nap/m3, amely a vízkészletek biztonságát               nem veszélyezteti?

       b, mennyi a lakossági vízigény, a helyi mezőgazdasági vízigény, az eddigi ipari létesítmények            vízfelhasználása m3/nap?

      c, mennyi az újonnan engedélyezett W-Scope létesítményének és hozzá tervezett létesítményeinek vízigénye m3/nap?

     d, az eddigi létező vízigények és a max. vízfelhasználhatóság m3/nap összehasonlítására?

     e, milyen következményekkel járna a kérelmezett létesítmény és hozzá tervezett ipari park hatása Nyh. és térségének vízkészleteinek biztonságára, és mennyire van ez összhangban NYHMJV Klíma- és Energetikai Akciótervével?

  1. Ha a Zöldhatóság végez/végzett számításokat, mely adatokkal történik/történt a számítás?

         Ha nem végez/végzett ilyen jellegű számításokat, mi az oka?

  1. Nyíregyházán a vízbázisok kimerülőben vannak. Mennyi lesz a tervezett létesítmény friss vízigénye, ill. a tervezett ipari park friss vízigénye az 1., 2. és 3. lépcsőben ténylegesen? Mennyit forgatnak vissza ebből?
  2. A képződő szennyvíz fog-e keveredni a városi szennyvízzel?
  3. Ha a szennyvíz a városi szennyvíztisztítóra kerül, havaria esetén lesz-e elegendő tárolókapacitás a városi tisztítótelepen?
  4. Egyáltalán, mi történik a képződő szennyvízzel havaria esetén?
  5. A környezetvédelmi engedélykérelemben előtisztító üzem szerepel a képződő szennyvíz tisztítására. Mi történik a 2. és 3. ütem megnövekvő szennyvizével?
  6. Milyen anyagok/szennyezőanyagok lesznek a szennyvízben? Mivel fogják azokat közömbösíteni az előtisztítóban?
  7. Hová fogják elhelyezni a lecsapatott anyagot? Hogyan fogják ártalmatlanítani? Mekkora mennyiség fog képződni belőle? Mi történik vele havaria esetén?
  8. A technológiai víz hűtésére nyitott vagy zárt hűtőket terveztek? A nyitott rendszer esetén milyen illékony anyagok jutnak a levegőbe?
  9. Az EU fenntarthatósági céljai között szerepel a talajok védelme, a talajokat fenyegető legnagyobb veszélyforrások csökkentése. Ehhez kapcsolódóan:
  10. a) hogyan fogják monitorozni a talajt/talajvizet fenyegető esetleges szennyezéseket? Hogyan fogják azt megakadályozni, havaria esetén a kárt elhárítani?
  11. b) A talajokat fenyegető egyik legnagyobb veszély a talajok fedése, vagyis épületekkel, utakkal stb. való borítása, melyek alatt a talaj, mint élő, a létfenntartásunkat biztosító környezeti elem megszűnik létezni. Miért nem környezetbarátabb fejlesztési/beruházási tervek készülnek a városban?
  12. Az épülő létesítmény szakembergárdáját honnan fogják biztosítani? Felmérték-e, hogy az ottani foglalkoztatás mennyiben fogja hátrányosan érinteni a városban működő, helyi kisvállalkozásokat?
  13. Indulnak-e megfelelő képzések a városban a szakembergárda biztosítására?
  14. Ha nincs elegendő helyi szakember, hogyan/honnan tervezik pótolni a szükséges munkaerőt? A külső munkavállalók hogyan fognak a város életébe bekapcsolódni (szállás, oktatás, eltérő kultúra stb.)?
  15. Figyelembe vette-e a Zöldhatóság Nyíregyháza levegőminőségét, milyen mértékben növelheti a szennyezőanyagok gyakran egészségügyi határérték fölötti értékét? 2.
  16. Végeztek-e vizsgálatot annak irányában, hogy a zöldmezőt felváltó felépült ipari létesítmények és a környezetüket alkotó burkolt felület és a létesítmények működése okozta hőhatás mennyivel emelheti a város nyári átlaghőmérsékletét, ezáltal a talajmenti ózon értékét a levegőben?
  17. Számolnak-e demográfiai változásokkal, annak a város lakosságának mindennapi életére gyakorolt hatásával, környezeti, egészségügyi terhelés fokozódásával?
  18. Köztudott, hogy Nyh. levegője országos viszonylatban egyik legrosszabb minőségű. A tervezett létesítmény és az ipari park összességében milyen mértékben növeli az egyébként is rossz minőségű levegőnk szennyezettségét?
  19. Ha a 2016-ban módosított (253/1997 XII 20) kormányrendelet szerint a szélturbinát lakott területtől legalább 12 km távolságra lehet telepíteni, miért lehet jóval nagyobb környezetszennyező kockázatú ipari tevékenységű létesítményeket telepíteni lakókörnyezet közelébe?

     

    A válaszokat a zöldhatóság oldalán http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/7571-2022  tömörített, kicsomagolt fájlok között találhattuk meg és más kérdéseket, válaszokat, információt a témában.                                                     A „Denkstatt kft-Közmeghallgatáshoz kapcsolódóan tett észrevételekre adott válasza”  ITT OLVASHATÓ.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         A „Denkstatt KJft-VIZIG észrevételére adott válaszai” ITT OLVASHATÓ .

         A „Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság szakmai észrevétele” ITT OLVASHATÓ. 

Veszélyben a sünök - FRISSÍTVE

A blogbejegyzésünk megjelenésével szinte egyidőben, a kapcsolatfelvétel után alig öt nappal megkaptuk Nagy Szabina képviselő asszony válaszát, melyet változtatás nélkül közlünk.

Nagyon köszönjük, hogy bejelentésünkre a nyári szabadságolások ellenére gyors és részletes tájékoztatást tartalmazó választ adott. Bízunk abban, hogy együttes fellépéssel a hasonló esetek a jövőben megelőzhetőek lesznek!

 

"Kedves Csapat,
Köszönettel megkaptam levelüket. 
A levéllel kapcsolatban az alábbiakról tudom tájékoztatni Önöket.
A Jósavárosi Polgárőrök önként vállalt szolgálataik alatt minden alkalommal tesznek egy kört a Robinson dombon és annak környékén, ellenőrzik, hogy rendben van e minden.
A Május 1 tér 11.szám alatti 10 emeletes toronyház tetején 2 kamara is figyeli a Robinson dombot, valamint  az Ungvár sétány 1 szám alatti toronyház tetején is van egy kamera, amely segíti a közbiztonság megtartását. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fordulhatnak elő vandálkodások, vagy nem akadhatnak problémák.
Azonban, ha vandalizmust, garázdaságot tapasztalnak, vagy bármiféle rendellenességet, akár Önök, akár a lakosok, kérem Önöket, azonnal hívják a rendőrséget, tegyenek bejelentést, hogy időben sikerüljön megfékezni a garázdálkodókat. Az ilyen jellegű probléma, már rendőrségi hatáskör.
A felém jelzett problémát én is továbbítom a rendőrséghez, és jelzem a polgárőröknek is, hogy továbbra is fokozott figyelemmel legyenek az említett területen.
Továbbá megadom a Jósavárosi Polgárőr Egyesület elnök asszonyának a telefonszámát, akivel nyugodtan felvehetik a kapcsolatot és az ilyen ügyekben bátran tudnak egyeztetni, hogy a rendőrség munkáját segítve, hol szükséges fokozottabb polgárőri szolgálat.
Jósavárosi Polgárőr Egyesület - elnök Turóczi Kinga
Köszönöm a jelzést!
További jó munkát kívánok!
Üdvözlettel,
Nagy Szabina"

 

 

Minden ellenségesség között a legveszélyesebb a közöny!

Márai Sándor

Felháborító! Gyalázatos!” Ezek és hasonló szavak jutnak eszébe minden jóérzésű embernek, amikor az alábbi „hírek” ütik meg füleit. Amikor a „sötét Szabolcs” kifejezés megalapozott mert újra és újra ostoba tettekkel alátámasztott.

 

 

De miről is van szó? „A Robinson dombon … a rácsos kőfalból kiszedett kövekkel … kamasz gyerekek … sünöket ütnek agyon.” Amikor egy jósavárosi hölgy felhívta erre a szörnyűségre csoportunk figyelmét, mindannyian ledöbbentünk. Ez a mélységekig gonosz tett, mely mögött tudatlanság és felelőtlenség áll, nemcsak az állatvédőkből, környezetvédőkből vált ki indulatokat, de minden jóérzésű emberből.

Kérdések cikáznak ilyenkor a fejekben. 
Hol vannak ezeknek az állatkínzó kamaszoknak a szülei?
Miért mennek el mellettük szó nélkül az arra járók?
Az ott lévő népszerű kutyasétáltatóban tartózkodó emberek ebből semmit sem vesznek észre?
Vagy ott tartunk, hogy nem mer nekik szólni senki? Állítólag az arra közlekedőket is megdobálják.

A körzetben illetékes képviselő asszonyt tájékoztattuk a tapasztaltakról, felhívtuk figyelmét a vandalizmusra, rongálásra, állatkínzásra és javasoltuk a polgárőrség bevonását is a későbbi hasonló esetek elkerülése érdekében. Várjuk visszajelzését. Aggódunk azon, hogy mielőbbi fellépés hiányában az eset megismétlődhet.

A keleti sün (Erinaceus Roumanicus) nem veszélyeztetett, de VÉDETT ÁLLAT! Eszmei értéke 25 000 ft!

A védtelen tüskés gombóc nemcsak a mesékben szelíd és kedves, de a valóságban is hasznos tagja a városi élővilágnak. De miért jó, ha élnek sünök a városban (is)? Ezek a viszonylag észrevétlen éjszakai életet élő emlősök hatalmas hasznot hajtanak a kártevő rovarok, lárvák és csúszó-mászók megtizedelésével. Minden egészséges kertben, zöld területen vannak sünök. Kellenek sünök! Szükség van rájuk! Ők az adott terület „házmesterei”. „A sün a jó kertész barátja.” Kárt nem okoznak, hiszen a növényzetet nem bántják, nem ásnak, nem túrnak, ürülékük – bár észrevehető - nem zavaró.

A városban (és közutak mentén) élő tüskéshátúak legnagyobb „ellenségei” a gépjárművek … és a kutyák. A sünöknek elég gyenge a látásuk, ezzel ellentétben hallásuk és szaglásuk kiváló. Sajnos ez sem vértezi fel őket az imént említett „pusztítóik” ellen. A sünök életét a paraziták is megnehezítik: különösen a kullancsok és a bolhák előszeretettel vámpírkodnak rajtuk. Az említett sün-problémák mellé igazán nem hiányoznak a kegyetlenkedő, unatkozó huligánok!

Kérünk minden városlakót, ha észlel olyat, hogy sünöket (vagy bármilyen állatot) bántalmaznak, ne hagyja azt szó nélkül! Ha nem mer fellépni, akkor értesítse a hatóságokat, polgárőrséget.!

A közönyösség pestise sok mindenre hozott már pusztulást.

Frank Herbert

 

353195474_1240593229977899_1961958515060102426_n.jpg

 A kép illusztráció

 

Alpolgármesteri válasz akkumulátoripari aggályainkra

2023 első hónapjaiban hatalmas hullámokat kavartak mind a lakosság, mind a szakmai megszólalók körében (és a politikai színpadon is) az akkumulátor-üzemág hazai fejlesztésével kapcsolatos ellentmondások. Akkor szembesültünk széles körűen azzal, hogy Magyarország fejlesztési irányában hatalmas szerepet szánnak ennek az energia- és vízigényes, nagy környezeti kockázatokat rejtő, ugyanakkor a munkaerő tekintetében alacsony hozzáadottértéket igénylő, iparágnak, melynek főszereplői komoly erőfölényben levő külföldi nagyvállalatok. A már megvalósult gödi gyár körül sokasodó környezeti problémákkal kapcsolatos hírek, illetve az építés alatt levő hazai üzemek környezeti engedélyeztetése során felmerült ellentmondások miatt többen úgy véljük, hogy ezek a fejlesztések erősen kiszolgáltatottá teszik környezeti, élhetőségi szempontból az üzemeknek helyet adó (és környékbeli) településeket, azok lakosságát. Sőt – tekintettel arra, hogy országszerte egyre több helyen terveznek, építenek az üzemághoz kapcsolódó létesítményeket – egész Magyarország potenciális kiszolgáltatottságának a kockázata is felmerül, nem csupán szűk értelemben vett környezeti, hanem általános fenntarthatósági szempontból.

A Zöld Akciócsoport szerint városunk, Nyíregyháza lakossága számára is fontos, hogy világos képet kapjon arról, hogy hasonló fejlesztésekkel mennyire kell számolnunk a közeljövőben, és hogy ezek kapcsán a fenntarthatósági, környezeti szempontokat mennyire veszik figyelembe. Ezért 2023 május 3-án közvetlenül a városvezetéshez fordultunk ezzel kapcsolatos kérdéseinkkel (amit ebben a cikkben blogunkban is közzétettünk).

 

Levelünkre 2023 június 2-án érkezett válasz Dr. Podlovics Roland alpolgármestertől, mely levelet teljes terjedelmében itt lehet elolvasni (pdf formátumban). A választ ezúton is köszönjük.

 

Olvasóinkra bízzuk, hogy kérdéseink és a válasz összevetése nyomán mennyire tekintik megnyugtatónak, vagy éppen kockázatosnak az iparfejlesztések kapcsán a városunk jövőjére vonatkozó elképzeléseket.

Számunkra elsősorban az derül ki a levélből, hogy a városvezetés teljes mértékben elkötelezett az ipari fejlesztések folytatása, bővítése iránt. Ezzel kapcsolatban örömről, büszkeségről, sikerekről, tudatos tervezésről, pozitív jövőről olvashatunk. Az, hogy a környezeti szempontok érvényesítése mennyire elsődleges, vagy alárendelt ennek a szándéknak, hogy egyes kérdésekben az üzleti titokra való hivatkozás milyen egyéb közérdekeket ír felül, illetve hogy a kényesebb témákban szakértőkkel való folyamatban levő egyeztetéseknek mi a tétje, meglátásunk szerint alaposabb kifejtést érdemelne.

Mindenesetre abban azért bízunk, hogy a lakossági aggodalmak, szakmai aggályok közvetítése hozzájárulhat ahhoz, hogy komolyan és megfelelő súllyal kezeljék a környezeti-fenntarthatósági kérdéseket. Mert ebben azért bőven látunk még tennivalót.

Nyíregyháza akkumulátor-üzemág fejlesztésével kapcsolatos lakossági levelünk

Akkumulátor-üzemág fejlesztésével kapcsolatos lakossági kérdéseinket küldtük el dr. Kovács Ferenc polgármester úr, valamint a közgyűlés és az országgyűlési képviselők részére.

A bejegyzésben olvashatóak a feltett kérdéseink.

Levelünket 2023.05.03-án küldtük el.

 

industry-g0be5b1d1b_1920.png

 

 

 

 

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Címzettek!

 

Az elmúlt hetekben, hónapokban mind a nyíregyházi, mind az országos közbeszédben előtérbe kerültek a hazai akkumulátor-üzemág fejlesztésével kapcsolatos kérdések, nem egyszer indulatokat is kiváltva. Sajnos a kérdés erős politikai színezetet kapott, ami egyre nehezebbé teszi a tisztánlátást.

Ebben a helyzetben elengedhetetlennek tartjuk a politikai felhangoktól mentes nyílt és őszinte tájékoztatást azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyek aggályokat keltenek a lakosságban. Ön, mint a város lakossága által felhatalmazott vezető, nagyon sokat tehet azért, hogy világosan lássunk azokban az ügyekben, melyek településünk jövőjét hosszabb távon meghatározzák. Különös tekintettel tisztelettel kérjük tehát, hogy az alábbi kérdésekben világos tájékoztatást adjon nekünk, nyíregyháziaknak!

 

  1. Mikor és milyen mélységben ismerhetők meg a Nyíregyházán beharangozott nagyszabású iparfejlesztési tervek az itt lakók számára, különös tekintettel azok helyszíneire, környezetterhelésére, természeti erőforrás (kiemelten víz) és energiaigényére?

Ezen felül: a településen megvalósítani tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban készül-e hatástanulmány, történik-e szakmai és közösségi egyeztetés arról, mennyire vannak összhangban az EU által meghatározott, 2030-ig elérni kívánt fenntarthatósági célokkal, ún. SDG-kel, különös tekintettel az alábbiakra Tiszta víz és köztisztaság? (Fenntartható vízgazdálkodás biztosítása, a vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférése biztosítása minden ember számára.)

  1. Az iparfejlesztési tervek mennyiben állnak összhangban a Települési Környezetvédelmi Programmal, és a Települési Környezetvédelmi Program (melyből jelenleg csak egy 2008-2014 érvényességi dátumú változat érhető el a Város honlapján) megfelelően komoly kontrollt jelent-e az iparfejlesztés kapcsán felmerülő esetleges környezetierőforrás-túlhasználattal és a túlzott környezetterheléssel szemben?
  2. Szerepel-e a tervekben akkumulátor gyár létesítése Nyíregyházán?
  3. A jelenleg engedélyeztetés alatt álló akkumulátor takaró-tartólemez gyártó létesítmény környezeti hatásvizsgálatában az ipari park 3 ütemben történő fejlesztéséről lehet olvasni, ahol 5 000 m3/nap (első ütem), 15 000 m3/nap (második ütem), 25 000 m3/nap (harmadik ütem) becsült víz-kapacitásigényről lehet olvasni, ami elképesztő nagy szám. A rárótt felelősségnek megfelelően foglalkozik-e a városvezetés azzal, hogy ezt a vízigényt hogyan, miből elégítenék ki az alapvető lakossági igények és az ökológiai fenntarthatóság sérelme nélkül?
  4. Összesen mekkora területet vesznek még el ipari fejlesztésekre, nagyságrendileg hány gyár épülhet még Nyíregyháza Ipari területére és milyen terméket fognak előállítani?

A Fenntartható földhasználat hogyan fog megvalósulni? A Föld ökoszisztémáinak fenntartható használata, fenntartható erdőgazdálkodás, az elsivatagosodás leküzdése, valamint a talaj degradációjának visszafordítása, valamint a biodiverzitás csökkenésének megállítása érdekében mit tesznek?

  1. Hogyan kívánják kompenzálni a gyárak létrehozási majd üzemeltetési fázisában várható CO2 és egyéb károsanyag-kibocsátást, végeztek-e erre vonatkozó számításokat figyelembe véve városunk rossz levegő minőségét? Tehát fellépnek az éghajlatváltozás ellen? Cselekednek a klímaváltozás és hatásai leküzdésének érdekében? (Szintén EU által 2030-ig meghatározott irányelvekkel összhangban mindezt?)
  2. Terveznek-e véderdők telepítését az ipari tevékenység fejlesztésével párhuzamban?
  3. A nagyszabású fejlesztések miatt számolnak-e demográfiai változásokkal, annak a helyi lakosok mindennapi életére gyakorolt hatásaival, környezeti, egészségügyi terhelés fokozódásával?
  4. Az ide települő cég garantáltan és hosszú távon garanciákat és felelősséget vállal az üzem biztonságos működtetéséért, az okozott károk helyreállításáért, kompenzálásáért?
  5. Az épülő akkumulátor tartozék gyárak szakember gárdáját honnan fogják biztosítani, indulnak-e ilyen irányú képzések helyi lakosok számára?
  6. Felmérték-e, hogy az ipari parki foglalkoztatás mennyiben fogja érinteni a városban működő helyi kisvállalkozókat?
  7. Milyen ösztönzők és kényszerítők beépítését tervezi a város a külföldi magántőkésekkel szemben annak érdekében, hogy a cégek rövid távú profitjuk megszerzése mellett markánsan megjelenjen a helyben élők érdekeinek képviselete?
  8. A külföldi munkavállalók hogyan fognak a város életébe kapcsolódni (szállás, oktatás, eltérő kulturális igények stb.)
  9. A gyárban/gyárakban a helyi munkaerő aránya milyen lesz a vendégmunkásokkal szemben?
  10. A kötelezően kezelendő használt akkumulátorok tárolása, raktározása megoldott-e teljes körűen, hogy veszélytelen legyen a helyi lakosságra és ökoszisztémára?
  11. Milyen rekonstrukciós munkálatokkal kapcsolatos akcióterv és kötelezettségvállalás van tervben arra az esetre, ha az üzem beszünteti működését és a telephely nem talál új használóra 5 éven belül.
  12. Kérjük, nyilatkozzon a város arról, hogy garanciákat kér a beruházóktól arra nézve, hogy a teljes ellátási láncban, különös tekintettel a lítium bányászatra, figyelembe veszik az emberi jogok érvényesülését és nem alkalmaznak gyerekmunkásokat.

 

Várjuk válaszát!

 

Köszönettel és üdvözlettel,

--

Zöld Akciócsoport

zoldakcionyiregyhaza@gmail.com

+36305477637

 

Csoportunk, ahova csatlakozni tudsz:

https://www.facebook.com/groups/483745492516369

 

 

A Zöld Akciócsoport első három éve

Tények és számok (2020-2022)

Kedves Barátaink! Magunk is meglepődtünk, amikor Zöld Akciócsoport 2020 elején egyszercsak megalakult, és még kevésbé gondoltuk volna, hogy 3 év után visszatekintve arról beszélhetünk: újra van élő és pezsgő zöld közélet Nyíregyházán, és tevékeny emberek sokaságát tudjuk bevonni településünk élhetőbbé tételébe. Ennek ellenére mind a mai napig megkapjuk "felső szintekről", hogy csak kritizálni, számon kérni tudunk, és valójában nem csinálunk semmit. Másrészről pedig a környezeti pusztítást nap mint nap látó lakosság részéről gyakran kapunk olyan kritikus jelzéseket, hogy miért nem teszünk többet, miért nem lépünk föl még hatékonyabban és még több ügyben.

Hogy tisztán lásson mindenki, elvégeztünk egy kis számvetést, hogy mi mindent csináltunk működésünk 3 éve alatt. Önkéntesen, intézményi háttér nélkül. Összefoglalónk nem rövid és nem szórakoztató olvasmány, viszont reméljük, segít abban, hogy partnereink, támogatóink, és kritikusaink is jobban megértik, miről is szól ez az egész.

Összefoglalónk pdf formátumban (fotókkal kiegészítve) is letölthető, szövege pedig a cikk további részében elolvasható.

A Zöld Akciócsoport 2020-2022 közti tevékenységeinek összefoglalója letölthető pdf formátumban 

 

nyizacs_logo_900.jpg

 

Előszó

A 2020 januárjában spontán alakult informális csoport célja az aktív és proaktív cselekvés, szűkebb és tágabb környezetünk zöldítése, a környezettudatos gondolkodásmód népszerűsítése és a zöld érdekérvényesítés elsősorban Nyíregyházán.

A kezdetben hét fős csoport mára kilenc aktív taggal dolgozik annak az átfogó meggyőződésnek a jegyében, mely összefüggéseket keres és talál a társadalmi érdektől és ellenőrzéstől elszabadult technológiai-gazdasági rendszer öntörvényű működése és létforrásaink pusztulása között. A csapatban olyan önkéntes nyíregyházi magánszemélyek tömörültek csoporttá és közösséggé, akik nem képesek tétlenül nézni, hogy a fejlődésnek nevezett fenntarthatatlan rendszer maga alá gyűri létezésünk alapvető szükségleteit.

A fejlődést kiszolgáló, az érdektelen tömeggel felvértezett óriással szemben állva próbálja  kicsi  csoportunk erején felül is, békés, józan és barátságos eszközökkel képviselni azokat, akik és amik nem képesek magukért szólni. A tiszta, belélegezhető levegőért, az iható vízért, az állat- és növényvilágért hallatjuk hangunkat minden nap, így ma is.

Ahogy Lányi András filozófus fogalmaz: „az ökológiai célok legfontosabbika – ami magában foglalja az összes többi célt – egy örömtelibb, kielégítőbb életforma kialakítása. Csak erre hivatkozva állíthatjuk, hogy törekvéseink nem valami ellen, hanem valami pozitívnak az elérésére irányulnak.”

Egy örömtelibb, kielégítőbb életforma kialakításáért cselekszünk. Magunk és gyermekeink jövőjéért cselekszünk, amikor példát mutatva szemetet szedünk, fát ültetünk, amikor közös érdekeinket képviselve teszünk fel kérdéseket döntéshozóinknak.

Nehezen hihető el, de akad olyan, aki megkérdőjelezi a tiszta szándékot csoportunk létezésében. Mi sem bizonyítja jobban létrejöttünk, létezésünk fontosságát, minthogy bizonygatnunk kell nap mint nap: nem politikai, hanem saját jól felfogott érdekünk vezérel, amikor megkérdőjelezzük beruházások szükségességét, helyét, volumenét és a pillanatnyi élvezetek helyett a belélegezhető levegőt, az iható vizet, az élhető városi tereket kérjük számon a döntéshozókon. Mert ezekre van igazán szükségünk az élethez.

Csoportunk erőszak és politikamentes, független. Nem tartozunk senki alá és fölé, mindannyiunkat és a jövő nemzedékeit is képviseljük, mikor megszólalunk.  Mert csak kárt okozhat egy olyan szemlélet ennek az ügynek, és bármilyen zöld ügynek, melynek léptéke politikai ciklusokban mérhető. Elveszi az élét, megfosztja jelentőségétől közös ügyeinket, elveszi a létezésünk feltételeit féltő kérdések súlyát, ha politikai kérdésként kezeljük.

 

Felismertük, ha évmilliókhoz mérünk emberöltőket nevetségessé, hiteltelenné válunk. A ma cselekedetei határozzák meg gyermekeink, unokáink jövőjét. Nem nézhetjük tétlenül, hogy méreggé füstöljék levegőnket tűzifának aprított erdeink, elszennyezzék cigarettacsikkek vizeinket, forró, zsúfolt, élhetetlen, zajos hellyé váljanak városaink.

A Zöld Akciócsoport a környezet védelme közben szemléletet formál és új kultúrát épít. Egy olyan új kultúrát, melyben nem csatákat kell vívnunk a párbeszéd helyett, nem védekeznünk kell a teremtő cselekvés helyett, és amelyben nem politikai, hanem létkérdés a természet védelme.

 

Bevezető

A nyíregyházi Zöld Akciócsoport neve sokak számára akkor lett ismert, amikor 2020-ban határozottan fölemeltük szavunkat a Sóstón, fás liget elpusztítása árán tervezett (és azóta elkészült) gigaszökőkút létesítése ellen. Pedig a csoport már jóval azelőtt megalakult és tevékenykedni kezdett, hogy erről a szökőkút-őrületről először hallottunk volna. Természetesen nem is merült ki az akciócsoport munkája a tiltakozásban, mint ahogy néhányan láttatni szeretnék. Sok száz munkaórát töltünk önkéntesen, munkaidő után, hétvégeken, közérdekű, jövőnket meghatározó, húsba vágó, nehezen kezelhető ügyekkel. E beszámoló egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi mindent csináltunk egy élhetőbb, zöldebb, egészségesebb, derűsebb Nyíregyházáért.

 

Megalakulás és működés

 A Zöld Akciócsoport 2020. január 9-én alakult meg, mely megalakulásnak előzménye a Fridays For Future mozgalom első nyíregyházi megmozdulásához kötődik. A résztvevők ezen a rendezvényen ismerkedtek meg, kezdtek el beszélgetni városunk zöldítésének lehetőségeiről, a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról és lehetséges helyi eszközeiről. Az ott megjelenők következő, immár tudatosan megszervezett találkozójukra olyan helyi, aktív személyeket is meghívtak, akik saját lehetőségeikhez mérten, saját csatornáikon már aktívan tettek valamit azért, hogy városunk tisztább, élhetőbb hely legyen. Céljaik között már ekkor is jól megfogalmazódott a fák, városi zöldfelületek védelme iránti igény, a tájékoztatás, a szakemberek és a város bevonása egy hosszútávú, konstruktív tervezőmunka érdekében és az együttműködés iránt. Fontos eleme volt első perctől a csoport tevékenységeinek a közterületek zöldítéséért, megtisztításáért, a levegő tisztaságáért, az állatok és növények védelméért, épített környezetünk és városunk zöld felületeinek védelméért történő aktív fellépés. Kifejezett cél volt kezdettől a lakosság bevonása, tájékoztatása, szemléletének formálása. A csoport az egyes tagok érdeklődése mentén informális szekciókká alakult, melyek többé-kevésbé tartják is magukat, bár minden tag számára átjárhatóak, és minden nyíregyházi előtt nyitottak.

Az, hogy a lakosság részéről valódi igény van a zöld témák, a zöldfelületeket, közvetlen élettereiket érintő beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban, jól megtapasztalható volt a csoport első akcióira, felhívásaikra érkező reakciókból.

 

Zöldfelület-védelem, programjaink a fákért

 Kezdettől fogva csoportunk egyik legfontosabb célja ellensúlyozni a város zöldfelületeinek, faállományának csökkenését újabb fák telepítésével. Kiemelten fontos mérföldkő csapatunk történetében a csatlakozás a 10 millió Fa Magyarország országos közösséghálózatához. Innen jelentős szakmai segítséget kap csoportunk a hálózat tagjaitól az ültetésekhez, a kommunikációhoz, adománygyűjtéshez, de aktív támogatásuk csemetékben, cserjékben is megnyilvánul. Mivel a  város illetékeseivel a fásításokkal kapcsolatban máig nem sikerült hatékony együttműködést kialakítanunk, a „10 millió Fa Magyarország ” országos közösség és mozgalom részeként saját erőből és adományokból például 2021-ben közel 300 fát és 850 cserjét ültettünk el. Minden fát önkénteseink szereznek be, szállítanak el és vesznek részt azok elültetésében is.

 A közterületi faültetések nehézkessége (az érintett szakemberekkel és városvezetőkkel való együttműködés hiánya, közművek jelenléte, stb.) miatt csoportunk az első időszakban magáningatlanok kertjeibe, külterületre ültetett. Ezek után meghirdetésre került a város oktatási-nevelési intézményei között egy fásítási program, melyre kimagaslóan sok intézmény jelentkezett cserjékért, fákért és balkonföldért.

Folyamatos kapcsolatban vagyunk az óvodákkal, iskolákkal, környezetvédelmi világnapokon intézményi programokat javaslunk, pl. a Fenntarthatóság hetére, a Víz világnapjára, Föld napjára. A 2022-es évben a Méhek világnapja (május 20.) alkalmából nagyszabású akciót szerveztünk, melyre 42 oktatási intézmény és óvoda jelentkezett. Nyíregyházi kertészetekből virágzó évelő növényeket mentettünk meg, melyek gyomtalanítás után kerültek osztásra. Az összesen három támogató kertészetből több, mint 1000 évelőt kapott csoportunk, melyekkel munkánk nyomán gazdagabbak lettek az iskolák, óvodák udvarai. Akciónkról cikket írtunk, mely megjelent a Nyíregyházi Naplóban és városunk Facebook  oldalán is.

 Az egyes intézmények dolgozóival, diákjaival közösen megvalósított ültetések mellett csapatunk a nyári melegben a közterületen álló fák gondozására is jelentős figyelmet fordít folyamatosan. Önkénteseinkkel a hét több napján, a város több napjára hirdetünk meg rendszeres öntözéseket, melyekhez egyre több városlakó csatlakozik önkéntesként. Kezdeményeztük egy „Fogadj örökbe egy városi fát” program városi kezdeményezését az önkormányzatnál, mellyel kapcsolatosan egyelőre nem találtunk partnerre az illetékesek közt.

 Szélmalomharcunk azért, hogy átlátható, megismerhető legyen mindaz, ami a közterületi fákkal történik, folyamatosan zajlik. Sok városlakónak lehet az a benyomása a városi fakivágásokkal vagy éppen a telepítésekkel, faápolással, -gondozással kapcsolatban, hogy mindez távlati koncepció nélkül, ötletszerűen, kellő szakmai megalapozottság, alázat és felelősségvállalás nélkül történik városunkban, és sajnos továbbra sem állnak rendelkezésünkre azok a tervek, tények, adatok, amelyekkel be tudnánk bizonyítani az ellenkezőjét. De nem adjuk fel. Reményt keltő előrelépéseket is elértünk e területen, és néhány alkalommal meghívták csoportunkat faápolási és fakivágási munkálatok véleményezésére. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy bár szándékaink egyértelműen tiszták és a közt szolgálják felvetéseink, a városunk vezetése nem partnerként, munkájukat segítő, a lakosság egy jelentős részének véleményét kihangosító önkéntes csoportként tekint rank, és nem támaszkodik a tőlünk kapott információkra. Rövid és hosszabb távú célkitűzésünk e területen, hogy közelítsenek egymáshoz városunk vezetésével elképzeléseink a városunk zöldebb jövőjét illetően. Ehhez mi minden segítséget, szakmai tudásunkat és önkéntes munkánkat, időnket ajánljuk a jövőben is.

 A fák védelme, a jövő nemzedékekről való gondoskodásként fák ültetése sokaknak fontos a Zöld Akciócsoport szűkebb és tágabb környezetében. Fásítási programjainkhoz minden esetben a közösség anyagi támogatását kérjük annak költséges volta miatt. 2021-ben az Új Nap Új Remények adománygyűjtő kampánya keretében követeink, Szentpáli Roland és Bocskai István Péter segítségével 218.000 forinttal támogatta az adományozó közösség faültetéseinket, míg a Nyíregyházi Kosár Közösséggel kialakított együttműködés nyomán 116.700 forinttal lett gazdagabb a fásításra fordítható keretünk. Számos céges felhívást is közzétettünk, hogy minél aktívabb lehessen zöldítő munkánk, ezekből 359.000 forint támogatás folyt be kasszánkba. Megalakulásunk óta eltelt 3 év alatt 1405 fa, 1731 cserje és 1000 évelő valamint cserje beszerzéséről és elültetéséről gondoskodott csoportunk önerőből, közösségi támogatással.

Csoportunk figyelemmel követi városunk beruházásait és fejlesztéseit, melyekről igyekszik folyamatosan objektíven tájékoztatni a lakosságot. Ezirányú munkánkat gyakran nehezíti a szükséges információk hozzáférésének hiánya, a nehézkes kommunikáció az illetékes hatóságokkal. Mindezek ellenére igyekszünk folyamatosan informálódni és informálni, hogy az esetleges túlzó beépítések, a fejlesztések közben tapasztalt szabálytalanságok ellen felléphessünk a zöldfelületek védelme érdekében. Számos sikert is magunkénak tudhatunk a rövid, de tartalmas működésünk alatt, ilyenek a fellépésünk hatására a Sóstói-erdő 10 évre szóló erdőtervezésében, tarvágásaiban elért jelentős módosítások, vagy faültetések utáni utógondozás fontosságának folyamatos hangsúlyozása nyomán megjelenő öntözőzsákos eljárás városunkban.

 

LOMBTÁR applikáció

 A 2021-es év egyik legfontosabb eredménye számunkra a 100%-ban magánadományokból finanszírozott mobiltelefonos applikáció, a Lombtár fejlesztése és programozása. A Lombtár app arra a régóta fennálló problémára ad megoldást, mellyel önkéntesen végzett érdekérvényesítő és tájékoztatást szolgáló tevékenységünk során magunk is találkoztunk. Ez a probléma az, hogy városunk nem rendelkezik olyan hozzáférhető adatbázissal, mely naprakész információkkal tudna szolgálni a Nyíregyháza területén található faállomány nagyságáról, összetételéről, állapotáról. Ebből adódóan nagyon nehezen megoldható annak követése, milyen mértékben alakul át városunk faállománya az egyes beavatkozások és ültetések nyomán. Az applikáció ezen adatok rögzítése és térinformatikai rendszerrel történő elhelyezése mellett lehetőséget ad arra is, hogy a városi lakosság közelebb kerüljön a fákhoz, figyelje, maga is felelősnek érezze magát sorsukért. Az önkéntesek toborzása, az applikáció használatára történő szakmai felkészítés 2022 második felében elkezdődött. A lombhullatás előtt és a tavaszi-nyári időszakban önkénteseink folyamatosan dolgoznak az egyes területek felmérésén.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Faültetések, fák védelme

 2020

- faültetés a NYE dolgozóival

-faültetés a Fenntarthatósági Hét alkalmából Nyíregyházi Egyetemen, a Lónyai Menyhért Szakkollégium bevonásával

- meghívás faültetésre a Madarak és fák napja alkalmából a Nyíregyházi Egyetemre  a Lónyai Menyhért Szakkollégium tanáraival, diákjaival.

- Regisztráció, jelentkezés / csatlakozás a 10 millió Fa Magyarország  országos mozgalomhoz

    Megalakul 10 millió Fa Magyarország Fa -Zöld Akciócsoport Nyíregyháza csoportunk

- egyeztető e-mail közös faültetésről a Sóstógyógyfürdőért Alapítvány elnökével

- faültetés Bujtoson a Nyírvv-vel

- Nyírvv-vel egyeztetés ingyen felajánlott cserjék belterületi ültetési helyeivel kapcsolatban

- Nyírvv-vel egyeztetés faültetéssel kapcsolatban

- Főkertésszel egyeztetés faültetéssel kapcsolatban

 - őszi ültetések: 220 fa, 104 cserje

 2021

- tavaszi ültetések: 155 fa, 452 cserje   helyi 15 óvoda, 2 iskola

- őszi ültetések: 126 fa, 397 cserje,  helyi 2 óvoda, 2 iskola, 1 egyetem

2021 tavasz: megszületik a Lombtár ötlete, elkezdődik a fejlesztés

2021 ősz: A Lombtár applikáció első tesztjei

2021 összesen 281 fa, 849 cserje

2022

- tavaszi ültetések: 904 fa, 848 cserje, 2 helyi iskolában és a Nyíregyházi Egyetemen

- 2022 tavasz-ősz: A Lombtár applikáció továbbfejlesztése

- faültetés  a Föld Napja alkalmából  a Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium udvarán

- A Méhek világnapja alkalmával 27 óvoda, 18 iskola területén összesen több mint 1000 db évelőt , virágzó növényt, cserjét osztottunk szét iskolákba, óvodákba. Ezekkel az intézményekkel folyamatosan kapcsolatban állunk, az ültetéseket rendszeresen szemlézzük. A jelentkezett igények miatt magasföldi ágyáshoz nyújtottunk segítséget komposztföld beszerzéséhez.

-Ültetés az Electrolux sétányon a 10 milió Fa Magyarország, az Electrolux Kft. képviseletével, a NYÍRVV dolgozóival, melyen Dr. Kovács Ferenc polgármester is részt vett. 12 db kislevelű hársat ültettünk az Electrolux Kft. felajánlásából.

-Ültetés a Jósa András Megyei Kórház területén: a 12 db előnevelt facsemete fajtáit és helyeit előzőleg a kórház műszaki osztályvezetőivel és a városi főkertésszel helyszíni bejárás során egyeztettük.

  

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Zöldfelület-védelem

  1. I. félév

- megbeszélés a Sóstói-erdőről, a városi fák védelméről

- postai és online levél elküldve 11 címzettnek a Sóstói-erdő tarvágás terveinek pontos részleteiről, mit tehet a lakosság, milyen tanulmányok előzték meg a terveket stb.

- Válaszlevelek fogadása a Sóstói-erdő témájában a Nyírerdő Zrt., Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala, Hortobágyi Nemzeti Park részéről

- Érdekegyeztetés és érdekérvényesítés Debrecenben a Debreceni Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Erdőtervezési Osztály tárgyalásán a Sóstói-erdő 10 évre szóló erdőtervezésével, tarvágásaival kapcsolatban. A tárgyalás után visszajelző, köszönőlevelek e hivataloknak.

- Személyes találkozó Sigmond Sándor főkertésszel a városban tapasztalt nagymértékű fakivágásokkal és a fapótlások mennyiségével kapcsolatban.

- Szakértő felkérése fakataszter-felmérésre az Örökösföldön zajló építési munkálatok fakivágási indokoltságának megállapítására.

- Szakértői felmérés eljuttatása az önkormányzat részére. A Család utcán folyó építési munkákat kivitelező Kevíz 21 építésvezetőivel történő telefonos tárgyalások, megbeszélések a zöld szemlélet jegyében történő kivitelezés érdekében. A főkertész által kijelölt 26 fából végül a kivitelező „csak” a nyomvonalra eső, munkálatoknál „útban lévő” 18 fát vágja ki.

- Hivatalos levél a NYÍRVV, a városfejlesztés/városüzemeltetés, a főépítészet és a főkertészet részére, kérelem a városi fák védelméért.

- Fakivágási moratórium kérvénye a járvány okozta veszélyhelyzet időszakára, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály részére hivatalos levél küldése.

- Online petíció készítése, megjelentetése (a Facebook-on Állítsák le a fakivágásokat! címmel), lakossági aláírások gyűjtésének elindítása.

- Március hó utolsó harmadában válaszlevelek fogadása

    - a Sóstói-erdő témájában a Környezetvédelmi Főosztály részéről,

    - városunk fáinak védelme témájában Sigmond Sándor főkertésztől.

- Állásfoglalás kérése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Környezetvédelmi Hatóságtól és a Hortobágy Nemzeti Parktól természetkárosítás veszélye nélküli városi zöldfelületek karbantartásáról, (gallyazás, beteg és veszélyes fák kivágására), ezzel kapcsolatos jogszabályokról, irányelvekről, hatáskörökről.

- Személyes találkozó a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetőjével és a környezetvédelmi referenssel. Témák: Köztisztaság, fakivágások, együttműködés, kommunikáció az önkormányzat és a lakosság között környezetvédelemben. Javaslattétel környezetvédelmi szakmai csoport létrehozására más városok példája alapján.

 

  1. II. félév

- Aláírásgyűjtő ívek készítése, gyűjtés megkezdése városi fakivágások leállítása és 5G mentes Nyíregyháza témájában.

- Hivatalos levél főkertész részére kiszáradt facsemeték ügyében.

- Személyes találkozó nagyszabású faültetésről és lakossági fapótlási javaslatokról a NYÍRVV munkatársaival. Hivatalos levél küldése a NYÍRVV, városfejlesztés/városüzemeltetés és polgármester úr részére nagyszabású faültetés témában.

- Állásfoglalás Nyíregyháza-Sóstó turisztikai fejlesztése kapcsán

Videókészítés, csatlakozási lehetőség e-mail kampányunkhoz, melyben elmondhatja véleményét a város vezetőinek a Sóstóra tervezett giga beruházással kapcsolatban

- Megyei Városok Ligete állapotára figyelemfelhívás

- E-mail városfejlesztési vezető, főkertész/Fakataszter pontosítás - együttműködés

- Környezetvédelmi tartalmú „zöld” megbeszélés/Városfejlesztési Osztály

- Lakossági véleményfelmérés Sóstó fejlesztéséről, videók készítése

- Lakossági kérdések eljuttatása meghívottakhoz

- Lakossági találkozó szervezése, fórum tartása, Sóstó Betonstop kérdőív ösz- szegzése

- Lakossági fórumon felmerült újabb lakossági kérdések továbbítása kabinetvezető úr részére

- Segítségkérés szakmai témában NYE Turizmus és Földrajztudományi Intézettől

- Élőlánc a zöldfelületekért

- Főépítésztől időpontkérés

 

2021

Az év első felében két közös bejárást tettünk a Sóstói-erdőben a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészetének munkatársaival. Ennek során az erdő kezelésének általános kérdéseit tekintettük át, illetve egyeztettünk a tervezett erdészeti beavatkozásokról.

Nyári hónapokban folyamatosan informáltuk a Nyírvv-t a kiszáradt facsemeték  számairól, helyeiről.

2021 december: az Árok utcában egy védett fasor egyik fájának kivágása ügyében (amelyet kijelölt gyalogátkelőhely létesítésével indokoltak) kapcsolatos fellépés. Levél a főkertésznek, majd a kivágást követően a városi főkertésznek, a címzetes főjegyzőnek, a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság elnökének és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnak

 

  1. I. félév

- Lakossági aggodalmak, kérdések továbbítása főkertésznek Széna téri, Pazonyi úti, Semmelweis utcai fakivágások témájában.

- Nyíregyháza MJV Polgármesteri Hivatala Nyíregyháza Megyei Jogú Város városfejlesztési stratégiája, Épített környezet munkacsoport Teams-értekezletén részvétel

- Fakivágási, faültetési összesítő lakossági adatkérése főkertész részére

- Környezetvédelmi referens tájékoztatása SPAR facsemetéinek ill. fák munkagépek-okozta gyökérsérülések miatti  aggasztó állapotáról

- Kapcsolatfelvétel, tárgyalás az Ökológiai Kutató Központ Vízi Ökológiai Intézet Tisza-kutató Osztály vezetőjével Dr. Borics Gáborral, az MTA doktorával és Prof. dr. Szabó Sándorral, a NYE egyetemi tanárával a sóstói tó ökológiai állapotfelmérésének vizsgálatáról. 1. Vízmintavétel, vizsgálat.

- Lakossági aggodalmak, kérdések továbbítása főkertésznek Jósa András Kórház Szent István utcai telephelyén történt fakivágásokról, fapótlásokról.

- Zöldvagyon védelméről, favédelem építési területen témában tájékoztatás kérése főjegyző részére

- Közérdekű bejelentés természetkárosítás védett fasorban miatt főjegyző részére

- E-mail a környezetvédekmi referensnek Interspar parkolók facsemetéinek aggasztó állapotáról

 

  1. II. félév

- A NYÍRVV júl-ban bevezetett -általunk többször javasolt- 30 öntözőzsák mellé 200-at vett, így 230 öntözőzsák facsemetékhez felvetésünkre-részsiker

- E-mail médiának erdők védelméért békés sétáról, tiltakozásról

- Békés séta, tiltakozás az erdők védelméért az országos megmozduláshoz csatlakozva

- Nyílt levél miniszterelnöknek, ZA aláírása erdők védelméért

- Fakataszter 1. megbeszélés önkéntesekkel, Lombtár- próba

- Levél a főjegyzőnek favédelem építkezésen témában

-Női Expo és Konferencia, Nyersséf felajánlása jótékonysági workshopra faültetéshez  adománygyűjtésre

- Vegán workshop szervezésének elkezdése

- Takarítási Világnap-Szemétszedés 2 helyi iskola bevonásával

- Elindul a Lombtár, gyakorlat a Nyíregyházi Egyetem levelezős hallgatóival és önkéntesekkel

- Lombtár gyakorlat a Nyíregyházi Egyetem levelezős hallgatóival és önkéntesekkel

- Előadás a Kutatók Éjszakája alkalmából a Nyíregyházi Egyetemen a Lombtárról

- Lombtár gyakorlat a Nyíregyházi Egyetem levelezős hallgatóival és önkéntesekkel

- Szemle az Elektrolux sétányon NYÍRVV-vel

- Farendelés a Klorofill Kertészetből

- Kórházi ültetésről személyes egyeztetés a műszaki-üzemeltetési igazgatóhelyettessel

- Faültetés az Eletcrolux és a NYÍRVV dolgozóival és a 10 milió Fa Magyarország  képviselőjével

- Faültetés Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégiumának diákjaival és mentortanárukkal, Dobróné Dr. Tóth Márta tanárnővel, a Környezettudományi Intézet igazgatójával

- Faültetés a Jósa András Oktatókórházban a kórházi dolgozókkal a Klorofill Kertészet dolgozóival összefogásban.

- A kórház területén elültetett fák fajtáit és helyeit előzőleg a városi főkertésszel Halmi-Hódos Katinkával és munkatársával Spekker Zoltánnal egyeztettük egy helyszíni bejárás során, melyen a kórház illetékesei is részt vettek.

 

 

Levegővédelem

 Csoportunk megalakulása óta egyik legfőbb ügyünk a levegőminőség (ami Nyíregyházán közismerten gyalázatos) javítása. A „Ne Füstölj!” csoport 2019. március havi megalakulását követő decemberben csoportunk felhívásának köszönhetően több városlakó is csatlakozott a németországi luftdaten.info, Citizen Science projektjéhez, melynek célja a lakosság minél nagyobb számban való bevonása tudományos kutatásokba, megfigyelésekbe. Ennek célja a levegő minőségének hiteles monitorozása minél több helyszínen, ezáltal a probléma lokalizálása, és az illetékesek ösztönzése a megoldáskeresésre, a probléma megszüntetésére. (Jelenleg városunkban mindössze 1 darab – a Széna téri – szenzor adataira támaszkodnak az illetékesek!) Az általunk kezdeményezett „civil” mérőhálózat szükséglete egy kis költségvetésű mérő (kb. 50 EUR, ezen kívül 230 voltos csatlakozás és wifi kapcsolat szükséges hozzá), melyet minden érdeklődő és tenni akaró állampolgár saját költségen beszerezhet, és a saját otthona falára felszerelve üzemeltetheti, adatokat szolgáltatva egy globális hálózatba. A mért adatok: levegő szállópor PM10 és PM 2.5; hőmérséklet; páratartalom; légnyomás. Az adatokat az https://maps.sensor.community/#7/47.255/20.027 oldalon lehet követni. Magyarországon már kb. 200 mérőpont üzemel, ebből városunkban 12 került telepítésre, míg csoportunk további 12 szenzor beszerzését eszközölte pályázati forrásból. Ezek telepítése a lakosság bevonásával kezdődött meg. Ezek a szenzorok is a 2021 nyarán, egy helyi internet szolgáltatóval (Giganet Kft.) összefogva létrehoztott helyi hálózatra kerül bekötésre. Ennek mért adatai a https://levego.giganet.hu/map.html oldalon lehet követhetők. A városunkban így kihelyezett szenzorok mind a két hálózatra szolgáltatnak adatokat, tájékoztatva és segítve ezzel a lakosságot, a kutatókat és az illetékeseket. Kezdeményezésünk egyik legfontosabb eredményének azt tartjuk, hogy ígéretet kaptunk városunk vezetésétől arra vonatkozóan, hogy további 70 db (!) hitelesített mérő szenzor kerül városszerte kihelyezésre, mely célja a problémás helyszínek felderítése és a szennyezések felszámolása. Ugyanezen projekt keretében létrehoznak egy Levegő Irodát is.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Levegővédelem

 

  1. I. félév

- információgyűjtés a Környezetvédelmi Felügyelőségnél városunk levegőtisztaságának (fűtés, füst, szmog, hulladékégetés), köztisztaságának javítási lehetőségeiről (személyes találkozó a főosztályvezetővel Rozinka Zsolt Illéssel.

- Kapcsolatfelvétel az Önkormányzat illetékeseivel városunk légszennyezettségének megfékezéséről, javaslattétel megoldásokra, az avar- és kerti hulladékégetés tűrt állapotként engedélyezés megszüntetésének kezdeményezése

- Siker: Nyíregyházán a köztisztaság fenntartásáról szóló 18/2006. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 11/2020. (III.27.) rendelet 2020. április 1-jén hatályba lép. Az önkormányzati rendelet a továbbiakban nem biztosít lehetőséget az avar és kerti hulladék égetésére, így az jogszabály alapján TILOS!

 

  1. II. félév

- e-mail városfejlesztési vezető részére tárgyalás előkészítésére/kérdések, témafelvetések

 - E-mail városfejlesztési vezetőnek/avar- és kerti hulladék égetése/segítségkérés folyamatos lakossági felhívásra médiában

- Egyeztető tárgyalás a Városházán

- Járási hivatalvezető részére időpontkérés találkozóra/lakossági tüzelés

  

  1. I. félév

- Iskoláknak tájékoztató e-mail a Levegő Munkacsoport programjáról: Ingyenes légszennyezettség-mérő berendezés iskolák részére

- „Állítsd le a motort!” tábla avató Orgonasíp Óvodánál a Föld Napja alkalmából

-A HungAiry levegővédelmi Ökomenedzseri programja, amire javaslatunk ellenére nem jelentkezett városunk

- Ökomenedzsment: A projekt egyik kiemelt célja egy levegőtisztaság-védelmi tanácsadó ökomenedzser hálózat létrehozása. A hálózat szakértői az adott településen segítik a helyi intézkedések koordinálását, a tájékoztatást, a szemléletformálást, aktívan közreműködnek a települési mobilitási tervek és munkahelyi közlekedési tervek kidolgozásában, valamint elősegítik a települések és a lakosság sikeres pályázatainak benyújtását a levegőminőség javítását célzó hazai és uniós forrásokra.

 

  1. II.félév

- E-mail városvezetésnek augusztus 20-i tűzijáték megrendezése-mérlegeljék, hogy legyen - e

- Alpolgármestertől önkormányzati terv kérdezése hulladékégetés megelőzéséről fűtési szezonban

- Levél levegővédelmi témában Rozinka Illés Zsolt Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője és Dr. Galambos Ildikó járási hivatalvezető részére

- Levegővédelem kérése, levél a teljes közgyűlés, Pató István Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetője részére

-Bringázz a munkába, suliba! kampány keretében a város több pontján a reggeli kerékpárosoknak müzliszeletet és levegővédő-feliratú matricát osztottunk

 

Programjaink a hulladékcsökkentésért és köztisztaságért

“Csikkmentes hónap” kampány

Csoportunk 2020 októberében csatlakozott először a JövőÖkoNemzedéke (JÖN) Alapítvány országos kampányához, majd annak folytatásaként 2021-ben februárban és októberben is indítottunk akciót. Az eszközeinket kimerítve igyekeztünk legszélesebb körben tájékoztatni és szemléltetni a kampány tematikájához kapcsolódó minél szélesebb körű információkat az iskolákat,  diákokat, lakosságot bevonva. Helyeztünk ki csikkgyűjtő szelencéket, melyeke konzervdobozokból készítettünk, tájékoztató plakátokat szerkesztettünk és helyeztünk ki jellemzően csikkel szennyezett helyekre, például boltok, vendéglátó helyek környezetébe,  buszmegállókba, iskolák, szórakozóhelyek, dohányboltok elé, az erősen szennyezett kórház környékére. A témával csatornáinkon és a helyi sajtóban is foglalkoztunk, cikkeket írtunk, melyek megjelentek újságokban, online térben a nyíregyháza.hu oldalán is. A városi tv-ben és rádiókban tájékoztattuk a csikkeldobás környezetre való negatív hatásairól a lakosságot, valamint arról is, hogy a csikkek eldobása közterületen szabálysértés, melynek pénzbírság a szankciója. Minden kampány alkalmával csikkszedési akciókkal szemléltettük városunk erős szennyezettségét, melyeknek keretében több vödörnyi csikktől szabadítottuk meg környezetünket, városunk közterületeit. Sokan nem tudják, hogy a közutak mentén található csapadékvíz-hálózatba kerülő víz szűrés nélkül kerül az élővízbe, városunk esetében az Igrice-mocsárba, így a csapadékkal együtt az eldobott cigarettacsikkek is belemosódnak az élővízbe. Erre kívántuk felhívni a figyelmet azzal, hogy a városközpontban a csikkel szennyezett csatornák mellé környezetre ártalmatlan festéksprayvel sablonüzenetek fújtunk, „A TISZA ITT KEZDŐDIK” szöveggel. A kampány időtartama alatt diákok bevonásával élőtáblaként jártuk a várost, járókelőket szólítottunk meg, spontán kezdeményezett beszélgetések keretében próbáltuk felmérni a dohányzási szokásokat, majd informáltunk az érintetteket az eldobott csikk útjáról, szennyező hatásáról. A 2021-es kampányunk keretében az Országzászló téren kiállítást szerveztünk, melynek során látványos, nagy méretű installációkkal hívtuk fel a figyelmet a dohányzás egészségre gyakorolt hatására, a csikkek természetkárosító hatására. Az érdekérvényesítő munka keretében e témában akciótervet készítettünk, a város köztisztaságát fenntartó szerveinek bevonását kértük az önkormányzattól, ám sajnos egyetlen alkalommal sem voltak partnereink e fontos kampányban. Tapasztalataink szerint több hazai városban a „Csikkmentes hónap" kampány idején a közterület-felügyelet átülteti a gyakorlatba a rendeletet, a csikkeket eldobókon alkalmazzák a szabályt, és helyszíni bírsággal sújtják a szemetelőket,  példát statulálva ezzel. Több városban dohányzásmentes övezetet is jelölnek ki a belvárosban. Sajnos városunkban sem a csikkeldobókkal, sem a szemetelőkkel szemben eljárás még ezidáig nem indult.

 

CseppetSem! használt sütőolaj-és -zsiradékgyűjtő program

A CseppetSem! programot egy 100% -ban magyar cég, a Biotrans kft. indította 2020 szeptemberében. A program célja a háztartásokban használt sütőolaj szelektív gyűjtése. A használt sütőolaj a csatornahálózatba jutva súlyosan szennyező anyag, ám 100%-ban újrahasznosítható. A CseppetSem! program keretében begyűjtött használt sütőolaj itthon kerül feldolgozásra, biodízel készül belőle, a fennmaradó olajsár biogázüzemben hasznosul. Felmérések szerint a háztartásokban keletkezett használtolaj kis töredéke kerül szelektív gyűjtőhelyre, sajnos nagy része a csatornarendszert szennyezi. 1 csepp olaj 1000 liter vizet képes beszennyezni. A program célja, hogy minden településen biztosítva legyen az olaj leadása a lakosság számára, ezért ingyen telepít a cég gyűjtőedényeket, költség nélkül gondoskodik az elszállításról és a gyűjtőedények tisztántartásáról. 2021 januárban felvettük a kapcsolatot a program koordinátorával,majd a szerződéskötés menetének tisztázása után azzal a kéréssel kerestük fel a ÉAK Kft ügyvezető igazgatóját és az önkormányzatot, hogy csatlakozzanak a programhoz. Sajnos mind a Nyírvv, mind az önkormányzat elzárkózott a szerződéskötéstől, így csoportunk az oktatási intézmények, óvodák, cégek és a civil lakosság körében próbálta népszerűsíteni a programot. A szelektív gyűjtésre nyitottságot tapasztaltunk, így kampányunknak köszönhetően 11 oktatási intézménybe, egy cukrászdába és a Nyíregyházi Kosár Közösség telephelyére lett telepítve gyűjtőedény. A szerződött felek költségvisszatérítést is kapnak a cégtől. A program nagyon népszerű, jelenleg az országban több, mint 1500, Szabolcs megyében 35 önkormányzat csatlakozott. A sorozatos tárgyalásainknak köszönhetően 2022 októberében Nyíregyháza önkormányzata is csatlakozott a programhoz. A gyűjtést sajtótájékoztató keretében indította el a város, melyen csoportunk tagjai is résztvettek. Így további 11 közterületi gyűjtőponttal bővült a leadási lehetőség2022 végére 29 helyen elérhetőek a CseppetSem! gyűjtőedények:

-- Arany János Gimn. Szabó Lőrinc Tagint. Sóstóhegy Igrice u.6.

- Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Fazekas János tér 8.

- Tündérkert Keleti Óvoda Margaréta Tagintézmény Fazekas János tér 14.

- Tégy a Gyermekekért Alapítvány Homok sor 15.

- Gyermekek Háza Déli Óvoda Kereszt u. 8.

- Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézmény Kertész u.15.

- Aprónép Alapítvány Krúdy Gyula u. 27.

- Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimn. Szent István u.17-19.

- Gyermekek Háza Déli Óvoda Pitypang Tagint. Vécsey köz 27.

- Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Virág u.65.

- Nyíregyháza Családi Csemege Kocsis u.33.

- Gyöngyössy Cukrászda Család u.152/b

- Nyíregyházi Kosár Közösség Hatzel tér 7.

- Fazekas János tér 22. társasház mögött

- Fazekas János tér 7. társasház mögött

- Jósa András utca 15.

- Korányi F. köz 56. (ABC előtt)

- Körte utca 49.

- Ószőlő utca 77. (ABC előtt)

- Stadion utca (Coop mellett)

- Szántó Kovács János utca 4. társasház mögött

- Széna tér 10. emeletes 1-2.sz.

- Váci Mihály utca 62. társasház mellett

- Búza téri Piac

- Zöld Elefánt ABC Északi krt.1.

- Sárga Dombház ABC Kossuth út 8/A

- Szindbád Diszkont ABC Petőfi út 18.

- Gólya ABC Pazonyi tér 9.

- Szarvas ABC Kígyó u.1.

  

“Tisztítsuk meg az országot!” program

A polgármesteri tárgyaláson általunk először említett “Tisztítsuk meg az országot” kormányprogramra városunk fél év múltán sikeresen pályázott, miután többször is figyelmébe ajánlottuk a város környezetvédelmi referensének és a városüzemeltetés osztályvezetőjének. A pályázaton elnyert összegből a KGST piac mögötti Sirályrét területén sikerült felszámolni az illegális hulladéklerakatot. Erről a város honlapján és polgármester úr fb-oldalán is beszámoltak. Az illegális szemétlerakat feltérképezésében csoportunknak fontos szerepe volt, a lakosságot és a mezőőröket bevonva igyekeztünk tájékoztatni a környezetvédelmi referenst. A program több lépcsős, de sajnos ezután többszöri figyelemfelhívásunkra sem pályázott tovább Nyíregyháza önkormányzata.

 

Járókelő ügykezelő csoport Nyíregyháza

A Járókelő.hu oldal a köztéri problémák megoldására létrehozott magyar honlap egy a Járókelő Közhasznú Egyesület által működtetett civil kezdeményezés. A köztéri problémákról szóló bejelentések online kezelésével, illetékesekhez továbbításával és az elért megoldások megjelenítésével foglalkozó felület országosan elérhető, önkéntesek által működtetett platform. A honlapon bárki bejelentést tehet, az elsősorban a lakosságtól érkező bejelentéseket önkéntesek kezelik és továbbítják a probléma megoldásáért felelős hivatalos szerveknek. A folyamat mindvégig nyilvános, minden fejlemény nyomon követhető, így az érintettek érdekeltek a problémák mielőbbi megoldásában.  A Járókelő Közhasznú Egyesület 2012-ben alakult, megalakulása óta 23 magyar településre bővült a hálózat, melyekkel kapcsolatban bejelentést tehetnek a járókelők. Csoportunkat 2021. januárban kérték fel a nyíregyházi bejelentések ügykezelésére és önkénteseink hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat jobbító szándékkal a platform népszerűsítésébe, a bejelentések kezelésébe. 3 év alatt több száz közterületi problémát jelentettek be a városlakók, melyeket csoportunk tagjai Nyíregyháza illetékes felelősei felé irányítottak a weboldal segítségével. Ezek a bejelentések legnagyobb részben köztisztasággal és a közterületi zöldfelületekkel kapcsolatos problémák, de jelentenek be úthibákat, rendszeresen visszatérő szabálytalan parkolásokat és megrongált, hiányzó közterületi műtárgyakat is. Ezirányú aktív tevékenységünk jellegénél fogva gyakran szül ellenszenvet az egyes illetékes intézményeknél, de sokszor kapunk pozitív visszajelzéseket is a bejelentők és az eljáró szervek felől is, hiszen megkönnyítjük a problémák megoldását azok feltérképezésével.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Köztisztaság, hulladékcsökkentés

  1. I. félév

- információgyűjtés a NYÍRVV-nél a köztisztaság javításáról, személyes egyeztetés Petró Árpáddal, a NYÍRVV igazgatójával. Érintett témák: városközpont külső pereme, parkolók, építkezések, nagy piac, szemétszedési akciók, az ifjúság környezetvédelmi magatartásának fokozott, széleskörű fejlesztése.

- Személyes találkozó Bodrogi Lászlóval Közterület-Felügyelet vezetőjével köztisztaság témakörében.

- A CseppetSem! program ismertetése a Nyírvv vezetőjének, a programhoz töténő csatlakozás felvetése és az elutasító válasz megérkezése

- Fotók beküldése a Hulladékvadász alkalmazásra a Szent István utcán évek óta létező köztisztasági állapotokról.

- Hivatalos levél a NYÍRVV ügyvezető igazgatója részére a köztisztaság hatása a járványügyre témájában.

- Hivatalos levél az Észak - Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

ügyvezetője, Éberhardt Gábor részére, a hulladékudvarok nyitva tartásának hatása a járványügyre témájában.

- Viszontválasz a hulladékudvarok nyitva tartásának témájában.

Siker: Újra kinyitott a Kerék utcai hulladékudvar szigorú feltételek mellett.

- Hivatalos levélváltás a Közterület-felügyelet vezetője és környezetvédelmi referens részére köztisztaság és illegális hulladéklerakás témájában.

- Hivatalos levél a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály vezetője részére

az előző, köztisztasági és illegális hulladéklerakási témában.

- Köztisztasági helyzettel kapcsolatos aggodalmainkra válaszlevél fogadása a környezetvédelmi referenstől

- Hivatalos levél újra az aggasztó köztisztasági helyzet megoldására a környezetvédelmi referens részére

 

  1. II. félév

- Lakossági helyszínjavaslatok Nyírvv részére/ szemétgyűjtő szelencék

- Cigicsikkszedés Jósa András Kórháznál

- Lakossági helyszínjavaslatok Nyírvv részére/ szemétgyűjtő szelencék

- Nyíregyháza MJV polgármesterének kezdeményezésére fórumon vettünk részt, ott ismertettük a vezetőkkel a “Tisztítsuk meg az országot “ pályázatot, amivel a kormány segíti országszerte az illegális hulladéklerakók felszámolását. Többszöri egyeztetés folyt a környezetvédelmi referenssel, az illegális szemét feltérképezésében csoportunk aktív szerepet vállalt a lakosság és a természetvédelmi őrök bevonásával. A javaslatunk eredményeként a pályázatot benyújtotta a város, a nyert összegből számolták fel a sirályréti hulladéklerakót. A program több lépcsős volt, amire felhívtuk a környezetvédelmi referens figyelmét, de sajnos további lehetőségeket az önkormányzat nem használta ki.

 

2021

-"Tisztítsuk meg az országot!" program keretében illegális hulladéklerakat felszámolása kezdeményezésünkre

- aktív közreműködés a CseppetSem! kampány gyűjtőpontjainak kialakításában a város egész területén

-szemétszedés a kórház környékén, a Sóstói erdőben 2 iskola és a lakosság bevonásával

 

2022

- Levél Dicső Péter Nyírvv közterület-kezelési igazgató részére CseppetSem!! program témájában

- Sajtótájékoztatón részvétel önkormányzati CseppetSem!! gyűjtőpontok átadásáról

- CseppetSem!! gyűjtőpontokról Kelet-Magyarország főszerkesztőjének levél, kiegészítés kérése

- Kezdeményezésünk, aktív közreműködésünk segítségével 29 használt sütőolaj és zsiradék gyűjtőpont került kialakításra a város területén

-Takarítási világnap alkalmából szemétszedés 2 iskola és önkéntes lakosok részvételével

 

Érdekérvényesítő munka a városban

Csoportunk megalakulásának első perceitől kiemelt célunk volt, hogy egyeztetéseket, partnerséget kezdeményezzünk városunk vezetésével, az egyes témákban érintett hivatalokkal, segítve munkájukat abban, hogy városunk döntéseik, intézkedéseik nyomán fokozatosan zöldebb, élhetőbb lehessen. Ennek érdekében számos alkalommal fordultunk különböző csatornákon az önkormányzathoz és hivatalaihoz kérdéseinkkel, javaslatainkkal.

Lehet, hogy a hírekben a tiltakozások, tüntetések, nyílt bírálatok kapnak nagyobb hangot, viszont sokkal több időnket és energiánkat igyekszünk hasznosítani a tárgyalóasztal mellett, vagy éppen a jogszabályok, más települések jógyakorlatainak böngészésével, különféle koncepciók építő jellegű bírálatával és véleményezésével. Még 2021. januárban eljuttattuk a város vezetőihez és számos, környezetvédelmi ügyben döntési jogkörrel/mozgási lehetőséggel bíró szervnek „10 zöld jókívánságunkat”– azaz olyan könnyen megvalósítható, de szimbolikus és egyben gyakorlati jelentőséggel bíró intézkedési javaslatokat, amelyek magvalósításával jelentősen javítható lenne városunk fenntarthatósága, élhetősége. Ugyanezen év februárban véleményeztük, javaslatainkkal zöldebb és élhetőbb irányba igyekeztük elmozdítani „Nyíregyháza településrendezési, építési szabályozásának” tervezett változtatását. Ezen a vonalon tovább haladva később is tárgyalásokat folytattunk a zöldfelületek védelmére pl. az ingatlan és autóút közötti növekvő területburkolás szabályozásáról, engedélyezéséről Nyíregyháza Főépítészével, a kormányhivatallal, a Nyírvv-vel. Még az év elején újabb, folyamatban levő zöldfelületi pusztítással járó beruházásokról, fejlesztésekről értesültünk, ezért márciusban online kérdőíves felmérést indítottunk „Élhetőség és fejlődés” témájában. Egy hét alatt ötszáznál többen töltötték ki kérdőívünket.(!) A válaszadók egyértelműen amellett tették le voksukat, hogy a fejlesztésekről már a tervezés szakaszában szeretnének értesülni. Ígéretes lépés volt júniusban a nyíregyházi Környezetvédelmi Kerekasztal megalakulása, amelyet a városvezetés hívott életre (nem kis mértékben amiatt, mert több esetben kifogásoltuk a zöld ügyekben történő valós egyeztetést), számos környezetvédelmi ügyben fontos szerepet játszó szerv és civil szervezet bevonásával. A Kerekasztal működése első évében még nem teljesen volt zökkenőmentes, de több fontos ügyben (levegőminőség, tűzijáték) megkezdődött az érdemi vita.

A Zöld Kerekasztal alapítása előtt javaslatokat tettünk a kerekasztal tagságának összetételére, működésére és céljaira vonatkozóan és nagy várakozással vetettük bele magunkat a Kerekasztal munkájába. Augusztusban például nagy energiát fektettünk Nyíregyháza készülő Klíma- és Energiastratégiája áttanulmányozására, véleményezésére, javaslatokkal való kiegészítésére, továbbá informáltuk, felkértük az egyetem több szakemberét a stratégia átnézésére, bírálatára. Sajnos az egyeztetések fokozatosan el-elmaradoztak, a Kerekasztal működése nem felelt meg sem saját szervezeti működési szabályzatának, sem annak a proaktív, messzire mutató, dinamikus stratégiai munkának, melyet csapatunk kezdeményezett és elvárt a Kerekasztaltól. A hiányosságokat több ízben jeleztük, de érdemi választ ezzel kapcsolatban nem kaptunk. Érdekérvényesítő munkánkat tovább folytatjuk azokon a csatornákon, melyeket a jogi és közigazgatási keretek lehetővé tesznek számunkra és ezekről folyamatosan és részletesen tájékoztatjuk a helyi közösséget.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Érdekérvényesítő munka a városban

 2020

- E-mail ingyenes, segítséget adó környezetvédelmi tréning lehetőség: A klímakommunikáció alapjai önkormányzatoknak

- Környezetvédelmi referensnek Éghajlatvédelmi Szövetség Mozdulj a klímáért programjáról információ

- 10.26.NYE SECAP véleményezési lehetőségéről tájékoztatás lakosság részére

- Városfejlesztési vezető és Környezetvédelmi referens részére információ: Európai városfejlesztési jógyakorlatok konferencia

- Városfejlesztési vezető és Környezetvédelmi referens részére információ: A fenntartható települési vízgazdálkodás kihívásai, Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia

2022

- Városfejlesztési vezető és Környezetvédelmi referens részére információ: Nyolcszáz elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárra igényelhető támogatás

- Javaslattétel környezetvédelmi referens részére várakozó gépkocsik ne járó motorral álljanak

- Környezetvédelmi referens részére információ: Vízvisszatartási klímabarát pályázat

- Városfejlesztési vezető és Környezetvédelmi referens részére információ:

- A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK SZÖVETSÉGE A LIFE LOGOS 4 WATERS - LIFE20 CCA/HU/001604 CÍMŰ PROJEKT

- Fenntartható Városok Konferencia

- VÁROSOK ÉS HELYI VÁLLALATOK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A KLÍMAADAPTÁCIÓÉRT

Facebook csoportunkban önkormányzati vezetők is tagok, akik az általunk megosztott jógyakorlatokról ezen a felületen is tájékozódni szoktak

 

Természet- és állatvédelem

 A városi és városkörnyéki zöldfelületek védelme során, a városi fák kivágása elleni fellépésünk közben folyamatosan szót emelünk a madarak védelméért. Kommunikációnkban hangsúlyosan megjelenik hivatkozásként a fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet, mely magában foglalja a fészkelési időszakban történő fakivágások tiltását. E rendelet ismeretének hiánya hatalmas veszélyforrás madaraink városi élőhelyeire, melynek eredményét számos alkalommal tapasztalhatjuk meg tiltott időszakban történő fakivágások formájában. Csoportunk az elmúlt 3 esztendőben sajnos rengeteg alkalommal volt kénytelen bejelentést tenni az illetékes hatóságnál a fakivágásokhoz köthető természetkárosító tevékenységekkel kapcsolatban. Rövid- és középtávú célkitűzésünk, hogy a lakosság szemléletét formáljuk ezzel kapcsolatban, megismertessük velük e rendeletet, és a városi madarak védelmének fontosságát a köztudatba emeljük.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Természet- és állatvédelem

 2020

- Levelezés a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságával, tájékoztatás Nyíregyháza belterületi fakivágások fészkelési időben témájában.

- Rendőrségi bejelentés a Madártani- és Természetvédelmi Egyesület tájékoztatása alapján városi zöldfelületi munkák során természetkárosítás felmerülésével kapcsolatban.

- Lakossági szemléletformálás blogon: Tűzijáték. Megéri?

 2021

- tavaszi fészekodú telepítés énekesmadarak számára Bujtoson (a 6 odú közül egyben volt is sikeres költés tavasszal).

2022

- Egyeztetés Nyírvv-vel a régi odúk költésellenőrzéséről, tisztításáról, újabb 4 odú kihelyezéséről, majd megvalósítás

- Odúk újabb ellenőrzése a Móra Ferenc Általános Iskola környezetvédelmi szakköröseivel. Összesen 3 odúban sikeres költés.

- Száradó fákról lakossági aggodalmak továbbítása Nyírvv felé Kállói út-Ady Endre utca

- Közgyűlés részére kérés, javaslattétel: Zöldvagyonunk védelme/kérés fák megfelelő vízellátásának biztosításához

 

Húsmentes Nap program

Jelentős lépéseket tett csoportunk a heti egy húsmentes nap népszerűsítése érdekében is. Mint ismeretes, a globális szennyezők között kiemelkedő a mezőgazdaság és a húsipar. Fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben elterjesszük az információkat arról, hogy a nagyüzemi állattartás nemcsak embertelen a tömegesen, kegyetlen körülmények között tartott és lemészárolt élőlények számára, de természetellenesen nagy számban történő tartásuk, élelmezésük és feldolgozásuk jelentős terhet ró bolygónkra. Akár heti egy húsmentes nap bevezetésével jelentősen csökkenthető ökológiai lábnyomunk. Programjainkkal erre kívánjuk felhívni a figyelmet a húsmentes nap, húsmentes táplálkozás egészségre gyakorolt pozitív hatásai mellett.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: Húsmentes Nap

2021

A klímaválság egyik fontos tényezője az erősen megnövekedett húsfogyasztás és ipari méretű húsállat-tenyésztés. A Zöld Akciócsoport a Magyar Természetvédők Szövetsége országos kezdeményezésébe bekapcsolódva városunkban népszerűsítette a témát cikkekben, iskolai kiállításon, az Állatbarát Alapítvány programján standolva, illetve tárgyalásokat folytattunk intézményi étkeztetővel, iskolákkal. Külön szülők részére szóló tömör tájékoztató anyagot készítettünk.

Tárgyalást kezdeményeztünk e-mailben az Önkormányzat Szociális Irodájának vezetőjével. Visszajelzés nem érkezett.

2022

- Kapcsolatfelvétel 2 nyíregyházi egyházi iskolával, több évtizedes húsmentes nap programjukról tapasztalatgyűjtés.

- Tárgyalást kezdeményeztünk újra e-mailben az Önkormányzat Szociális Irodájának vezetőjével.

- Tárgyalást kezdeményeztünk telefonon az Önkormányzat Szociális Irodájának vezetőjével.

- Telefonos kapcsolatfelvétel az önkormányzat által megbízott Dr. Fischer Nándorral a Szociális Osztályról. E-mail küldése részére, csatolva a szakmai és jogi háttérről szóló anyagot és egy helyi médiában megjelent lakosságnak készített összefoglalónkat a Húsmentes Nappal kapcsolatban, beszámolónkat érzékenyítő programunkról.

- Többszöri telefonos érdeklődés Dr. Fischer Nándortól, jogi háttér megfelelőnek találása után  további tárgyalással kapcsolatban.

- Kapcsolatfelvétel, telefonos egyeztetés hazai börtönvezetők parancsnokával. Kérésére rövid, tömör tájékoztató anyag küldése.

- Időpontkérés telefonon , e-mailben Jászai Menyhért alpolgármestertől.

-Tárgyalás Jászai Menyhért alpolgármesterrel. Nemleges válasz, jogi nehézségekre és váratlan negatív következmények elkerülésére hivatkozva. Esetleg 2023 őszén tárgyalás újra.

- Tárgyalás a Magyar Természetvédők Szövetségével, helyi tanulságok levonása, további lépések lehetőségei

-Telefonos tárgyalás a Jókai Mór Református Áltaános Iskola- Mócsánné Nagy Ágnes igazgatónővel.

- Luther Márton Evangélikus Kollégium- Diósi Józsefné élelmezésvezetőnél telefonos érdeklődés. Tájékoztató és szakmai segédanyagok küldése tájékozódásra.

- Telefonos egyeztetés Luther Evangélikus Kollégium- Pampuch Zoltán Gábor igazgatóval találkozóhoz.

-  Tárgyalás Pampuch Zoltán igazgatóval és Diósi Józsefné élelmezésvezetővel.

- Tárgyalás a Túróczy Zoltán Általános Iskolában Kocsisné Sárossy Emőke igazgató asszonnyal. Kért és kapott tájékoztató anyagot e-mailben

- Tárgyalás az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban Morauszky Tamás igazgató úrral és Homoródi Antalné igazgatóhelyettes asszonnyal. Kértek és kaptak tájékoztató anyagot e-mailben

 

5G mentesség

Az 5G hálózatok, ezzel együtt a mikrohullámú sugárzás élettani és környezeti hatásairól szerteágazó tudományos vita zajlik. Csoportunk tagjai között sem egységes az álláspont, mely veszélyek tudományosan megalapozottak, melyek nem. Abban azonban egyetértünk, hogy az 5G hálózatok kiépítése olyan felesleges terhelést jelent a bolygónak, amely kevesebb hasznot hoz, mint amennyi kárt tesz. A jelentős infrastrukturális fejlesztés-igény mellett meg kell említeni az átjátszók telepítése miatt kivágandó fákat, a madarakra gyakorolt negatív hatást és a jelentős forrásigényt is. Az 5G teljes körű veszélytelensége az élő szervezetekre tudományosan maradéktalanul nem igazolt, így csoportunk igyekezett fellépni annak érdekében, hogy elérje városunk 5G mentességét. Ezt az érdekérvényesítő munkát nagyban megnehezítette a Covid járvány okozta korlátozás és a szűkös hozzáférés az információkhoz. Emellett nehezítő körülményt jelentett a téma negatív megítélése is.

 

Az elmúlt 3 év fontosabb eseményei a témában: 5G mentesség

 2020

- Megbeszélés Nyíregyháza 5G mentességéről

- Petíció szövegezése nyíregyháziaknak az 5G mentességről

- Hivatalos levélben előzetes tájékoztató anyag és petíciónk eljuttatása 5G mentes Nyíregyháza témában az önkormányzati képviselők, főjegyző, alpolgármesterek és  országgyűlési képviselő részére. Előtte személyesen és telefonon többük megkeresése a témával, levelünkkel kapcsolatban

- Csatlakozás az 5G elleni globális tiltakozáshoz

- Hivatalos beadvány az 5G mentes Nyíregyházáért polgármester úrnak postai úton és e-mailben, e-mailben alpolgármesterek, főjegyző, önkormányzati képviselők részére.

- Hivatalos levél az 5G mentes Nyíregyházáért beadványról e-mailben az országgyűlési képviselő részére

- Aláírásgyűjtő ívek készítése, gyűjtés megkezdése városi fakivágások leállítása és 5G mentes Nyíregyháza témájában

 - Közérdekű adatigénylés 5G telepítéséről Kormányhivatal részére

- Közérdekű adatigénylés 5G telepítéséről Fogyasztóvédelem részére

- Közérdekű adatigénylés 5G telepítésének engedélyezéséről

 2022

- Közérdekű adatigénylés önkormányzattól 5G Nyíregyházán telepítésének engedélyezéséről

- E-mail NMHH Debreceni Hatósági Iroda részére/közérdekű adatigénylés 5G helyi engedélyezéséről

- 5G rendszer helyi kiépítéséről információkérés telefonos szolgáltatóktól Telecom, Vodafone, Digi, Yettel

 

Szemléletformálás, akciók

A fent felsorolt témák mellett jelentős figyelmet fordít csoportunk arra, hogy fokozatosan fejlessze szemléletformáló tevékenységét, az ehhez szükséges eszközparkját. Az elmúlt 3 évben folyamatosan gyűjtöttünk anyagot minden olyan témában, ami a lakosság szemléletmódjának, szokásainak megváltoztatásával pozitív változásokat eredményezhet és megalapozhat egy tudatosabb és szélesebb körű a zöld szemléletet. Ennek a munkának jelentős eleme az önkéntesek toborzása mellett zajló különböző utcai megmozdulások szervezése, iskolai programokon való részvétel és a kiállítások, előadások szervezése. Rövid távú terveink között szerepel egy olyan szakemberek bevonásával megvalósuló előadás és beszélgetés sorozat, mely a fenntarthatóság, a globális kihívások témakörét körbejárva bővíti a lakosság ismereteit a zöld témákkal kapcsolatban.

 Az elmúlt 3 év fontosabb szemléletformáló eseményei: Szemléletformálás

2021

- Áprilisban Föld Napja rajzversenyt hirdettünk meg, melyre 35 pályamű érkezett, és a 3 díjazott mellett minden gyereknek emléklappal és apró ajándékkal kedveskedtünk.

- Felhívást tettünk közzé városunk legnagyobb fáit keresve – ez viszont,      sajnos, visszhangtalan maradt.

- Májusban a Madarak és fák napja alkalmából „Ölelj meg egy fát!” online heccet rendeztünk.

- Szeptemberben a Sóstói-erdőben szervezett szemétszedés alkalmával 14 zsák hulladékot távolítottunk el önkéntesek közreműködésével az erdőből.

- Az őszi iskolakezdéskor ismét aktuálissá vált „Ne pöfögj!” kampányunk a járó motorral való várakozás légszennyező hatásának csökkentésére; ezzel kapcsolatban plakátkampányt hirdettünk.

2022

- Ötletek, javaslatok küldése iskoláknak Föld Napja ünnepi programokhoz

Iskolák visszajelzéseinek, fényképes beszámolóinak online közzététele

- Környezetvédelem Világnapja alkalmából csoportunk meghívást kapott a Nyíregyházi Egyetem Ökoegyetem Csoportja és a Környezettudományi Intézet közreműködésével megrendezett megemlékezésre. Előadó tagunk: Fekete Éva az élhető városokról, a városfejlesztés és a klímatudatosság összefüggéseiről, kihívásairól, az aktív közösségek szerepéről beszélt az egybegyűlteknek.

- Videókészítés, online megjelentetés lakosság részére önkéntes locsolásra

-A Magyar Kerékpáros Klub országos kampányához kapcsolódva "Bringázz a munkába/suliba!" akció

- Móra Ferenc Általános Iskola - Dr. Makádi Marianna biológus önkéntesünk előadása Karriernapon

- Nyírerdő Nap, Erdők hete nyitónap - egész napos stand, környezetvédelmi sarok

- Előadás megyei biológiatanároknak az “Így tanítom a biológiát 2022” rendezvényen a Lombtárról

- Egészségnapon a Móra Ferenc Általános Iskolában interaktív feladatokkal, az MTVSZ és a helyi vegán coffee szóróanyagával.

 

Partnereink, programjainkba bevont szervezetek, intézmények, csoportok

Csoportunk hisz az együttműködések erejében, így folyamatosan keressük a kapcsolódási pontokat olyan szervezetekkel és intézményekkel, melyekkel közösen tehetünk valamit azért, hogy népszerűsítsük a zöldebb gondolkodást és városunkat tisztább, élhetőbb településsé tehessük. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel itt azokat a szervezeteket, intézményeket, akikkel az elmúlt 3 évben kapcsolatba léptünk, és/vagy együttműködtünk

Járókelő Közhasznú Egyesület

Ne füstölj! Csoport

Levegő Munkacsoport

10  millió Fa Magyarország mozgalom

NyírVV Nonprofit Kft

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Nyírerdő Zrt.

Nyírségi Kisvasút Megtisztításáért önkéntes csoport

Ne fűts hulladékkal!” országos mozgalom tagszervezete

E-misszió Egyesület

Magyar Madártani Egyesület

Magyar Természetvédők Szövetsége

Klímabarát Települések Szövetsége

Magyar Faápolók Egyesülete

JövőOkoNemzedéke Alapítvány

Zöldfelületvédelmi Munkacsoport

Zöld Kapcsolat Egyesület

Zöld Küldetés Egyesület

Életfa Egyesület

Zöld Kerék Alapítvány

Magyar Kerékpárosklub

Faápoló fórum

Zöldülő Napkor

 

 

Nyilvánosság, kommunikáci

Csoportunk kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt 3 esztendőben. Megszólítottuk és számos esetben eredményesen mozgósítottuk azt a helyi közösséget, akiket érdekelnek városunk környezetvédelmével, városfejlesztéssel kapcsolatos aktualitásai és általában a természet és környezet védelme. Az összes jelentősebb közösségi platformon és a legnagyobb videómegosztó portálon is jelen vagyunk, aktív kommunikációt folytatunk a közel 3000-es virtuális közösségünkkel. Blogunkat átlagosan 400-an olvassák, youtube csatornánk videóit több ezren osztják meg. Folyamatosan vagyunk jelen a helyi sajtóban, rádióban és országos televíziókban is.

Kiemelt célcsoportunk a közösség, önkéntesség, nyilvánosság. Legfontosabb feladatunk – ami napi szinten sok munkával jár, de egyben a legtöbb hozadéka is van – , hogy minél több embert meggyőzzünk környezetünk védelmének fontosságáról, és arról, hogy ebben csak közösen tudunk eredményt elérni. Az online térben (közösségi oldalak, csoportok, blog), a nyomtatott és egyéb médiában igyekszünk minél több és tartalmasabb mondanivalót eljuttatni. Színes és sokat vitázó online közösségünk egy év alatt duzzadt 1000 főre, a zöld ügyek a helyi közbeszéd témái közé kerültek munkánk nyomán; és ha egy-egy témát határozottan szóvá teszünk, az felsőbb körökben is némi reakciót vált ki. Szerencsére egyre többen nem csak a billentyűzet és a telefon nyomkodásával kapcsolódnak hozzánk: akcióinkon újabb és újabb önkéntesek bukkannak fel, csapatunk, így kommunikációs csatornánk is folyamatosan szélesedik.

Média megjelenések, interjúk

2020

- riport a Kölcsey Televízióban a létrejöttünkről

- riport a Mustár Rádióban céljainkról, terveinkről, elérhetőségünkről

- Kapcsolatfelvétel Zagyva Gyula médiavezetővel

- Rádióriport Sunshine Rádió/Keltető

- Sunshine Rádió Interjú/ lakossági fórumról, sóstói beruházásról

- Szemléletformáló cikkek képekkel, forrásokkal Nyíregyházi Naplóba, nyiregyhaza.hu-ra

- Kiemelt zöld témák küldése egyeztetésre helyi médiavezető részére

2020 októbertől (6 db)

  1. okt. 6. Levegőszennyezés-Avarégetés
  2. okt.14. Fűtés/fa, kazánok
  3. okt.29. Cigicsikkmentes Magyarországért kampány Nyíregyházán is
  4. nov. 10. Miért fontosak a fák
  5. nov. 24. Állj le a pöfögéssel!
  6. dec. 7. Téli madáretetés

 

2021

(20 db cikk)

  1. márc. 1. Levegőtisztaság javítása
  2. márc. 16. Cigicsikkmentes Nyíregyháza
  3. márc. 22. Odúkihelyezés - Bujtos
  4. márc. 29. A víz világnapja
  5. máj. 24. Fák, faélőhelyek védelme
  6. máj. 31. Lufimentes ballagás
  7. jún. 8. Sütőolaj-gyűjtés elterjesztése városunkban
  8. jún. 14. A pöfögéssel álljunk le
  9. jún. 21. Túlzott térkő, beton
  10. jún. 28. Tikkasztó melegben facsemeték, madarak, lepkék, méhek segítése
  11. júl. 5. Főzőláda
  12. aug. 2. „Sérült, kiszáradt fát vágnak ki Sóstón”/ helyesbítés kérése
  13. szept. 7. Avar és kerti hulladék égetés helyett
  14. szept. 13. Bútorlappal, illegális anyagokkal való tüzelés
  15. szept. 28. Erdőtisztítás
  16. okt. 4., Gyermekek védelme a levegőtisztaság javításával
  17. okt.19. Csikkmentes Október
  18. okt. 21. CseppetSem!
  19. okt. 28. Adománygyűjtős-sikersztori cikkünk
  20. dec. 14. Húsmentes Nap

 

2022

júliusig (3 db)

  1. ápr. 25. Föld Napja
  2. máj. 24. A Zöld Akciócsoport megmozdulása a Méhek világnapja alkalmából
  3. júl. 24. Aszály sújtja városunkat is

3 év alatt összesen 29 db cikk

 

Összefoglalás, zárszó

A Zöld Akciócsoport a megalakulása óta eltelt három évben Nyíregyháza város meghatározó „zöld hangja” lett. Ennek oka, hogy olyan aktív, elkötelezett helyi lakosok fogtak össze kötelékében, akik érzékenyek a jövő nemzedék érdekének védelmére, idejüket, energiájukat nem sajnálják arra, hogy tájékozódjanak, ismereteiket folyamatosan bővítsék és a közösség szolgálatára fordítsák. Nem könnyű manapság kiállni és a közösség érdekeit érvényesíteni vállalva a konfliktusokat is, a nyilvánosság adta plusz láthatóságot, ezzel együtt nemegyszer a támadásokat is. A Zöld Akciócsoport tagjai azonban vállalkoztak erre, teszik minden nap önerőből, szabadidejükből, családi életükből lopva el hosszú órákat e fontos, mindannyiunkat érintő témának.

 

Védjék meg a levegőnket!

A Zöld Akciócsoport 2022 október 25-én levélben hívta fel a figyelmét a nyíregyházi városvezetőknek, önkormányzati képviselőknek, és a témáért felelős tisztviselőknek arra, hogy a most elkezdődött fűtési szezonban mit tehetnek városunk levegőjének tisztasága érdekében. Számos jel arra utal, hogy a korábbiaknál is lényegesen nagyobb levegőszennyezés várható, ezért a Levegő Munkacsoport alaposan kidolgozott szakmai javaslatait továbbítottuk annak reményében, hogy ezeket felelős döntéshozóink megfontolják. A levél szövegét blogunkon is közzétesszük.

c3405.jpg

 

Tisztelt Felelős Vezetőink!

A vélhetően kialakult állapotokra való tekintettel  figyelmükbe ajánljuk a Levegő Munkacsoport tájékoztatását, mely az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve bennünket nyíregyházi lakosokat kiemelten érint.

"Az energiaárak drasztikus emelkedése rendkívüli mértékben sújtja az egész lakosságot, megfelelő intézkedésekkel azonban jelentősen enyhíthetők a következményei. Erre hívta fel a figyelmet az a levél, amelyet a Habitat for Humanity Magyarország, a Levegő Munkacsoport és a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete küldött minden önkormányzatnak.

Rendkívül súlyos helyzet alakulhat ki, amennyiben a kormány és az önkormányzatok nem hoznak azonnali intézkedéseket annak érdekében, hogy a lakosság meleg otthonokban és viszonylag tiszta levegőben vészelje át az idei telet. Ezek híján a hideg épületek és az égetés következtében fokozottan szennyezett levegő miatt – amit tetézhet a koronavírus- és influenzajárvány – minden eddiginél sokkal több megbetegedés és korai halálozás fordulhat elő.

A civil szervezetek szerint mindenekelőtt elengedhetetlen a széles körű felvilágosító tevékenység arról, hogy miként lehet csökkenteni a fűtésszámlát. Lehetőség szerint konkrét segítséget is kell nyújtani szakemberek közreműködésével. Ugyanakkor határozott fellépés szükséges az illegális égetések ellen, mert ez sokkal nagyobb károkat okozhat, mint amennyi haszna van. Nem szabad támogatni a lignit lakossági égetését sem, mert az is rendkívüli mértékben szennyezi a levegőt és a tüzelőberendezést is tönkreteheti.

„Idén előre láthatóan a korábbinál is sokkal többen fűtenek majd szilárd anyagokkal – gyakran elavult tüzelőberendezésekben, rossz tüzelőanyagokkal, hibás tüzelési módszerekkel. A legjobb esetben a fűtés száraz fával történik, ami szintén szennyezi a levegőt, azonban nem ritka, hogy az ennél sokkal nagyobb szennyezést okozó nedves fát vagy szenet (többnyire az égetéskor rendkívül szennyező lignitet) használják. Nagyon sokan égetnek bontott ablakkeretet, bálás ruhát, műanyagot és egyéb hulladékot is, amivel szó szerint halálos mérgeket engednek nagy mennyiségben a levegőbe. A Levegő Munkacsoport 12 pontos javaslatot készített az önkormányzatok részére arról, mit tehetnek a lakossági hulladékégetés visszaszorítására” – mondta Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

„Most minden lehetséges erőforrást a lakosság fűtési gondjainak a megoldására kell fordítani, akár úgy is, hogy felfüggesztik a folyamatban lévő és tervezett építkezéseket, átcsoportosítva a pénzt és a szakembereket. A nemzeti katasztrófa megelőzése érdekében szinte olyan mozgósítást kell elrendelni, mint háborús helyzetben” – tette hozzá Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.  "
 
Mit tehetnek az önkormányzatok lakossági hulladékégetés ellen:
Polgármestereknek levél a témában:
Tisztelettel: Zöld Akciócsoport 
  1. november 21-én érkezett válasz Zákány Zoltán környezetvédelmi referens úr részéről.

Tisztelt Zöld Akciócsoport!

Köszönettel vettük a tájékoztatásukat és alább tennénk pár észrevételt Levegő Munkacsoport polgármestereknek szóló levelével kapcsolatban.

A fűtésszámla csökkentésének módja személyfüggő, az ingatlan nagysága, az épület szerkezete, fűtési módja, kitettsége jelentősen befolyásolhatja a csökkentés módozatait, azok hatékonyságát. Így általános, mindenki számára hasznosítható tanácsokat nehéz adni. Mindenkinek saját magának kell felmérnie a lehetőségeit.

Az önkormányzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályával együttműködve nagy hangsúlyt fektet tájékoztatásra, megelőzésre. A hatóság szakemberei oktatásokat tartanak a levegőminőséggel kapcsolatban a hivatal dolgozóinak, a város diákjainak. Legutóbb 2022. május 5-én tartott a Főosztály vezetője előadást a fenntarthatóság környezetvédelmi elemeiről az önkormányzat dolgozóinak.

A hatóság Levegőminőségi Irodát is működtet, ahol heti rendszerességgel elemzi a levegőminőségi helyzetet, tájékoztatást ad a várható levegőminőségről, illetve a helyes fűtést is támogatja szakmai anyagok megjelenítésével (ftvktvf.zoldhatosag.hu).

Az illegális égetések elleni fellépés a levegőbe kerülő szennyező anyagok mennyiségének csökkentése érdekében kiemelten fontos. Ebben az önkormányzat együttműködik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályával. Az önkormányzat Nyíregyháza teljes közigazgatási területén megtiltotta a kerti avar és hulladék égetést. A hatóság rendelkezésére bocsátotta a város közigazgatási területén működő faipari cégek listáját és tájékoztatásuk szerint az elmúlt fűtési időszakban 34 esetben ellenőrizték ezeknek – elsősorban bútorlap feldolgozással foglalkozó – cégeknek a tevékenységét. Az ellenőrzések során elsősorban a tevékenységből kikerülő hulladékok (kezelt fahulladékok) elhelyezését vizsgálták. 10 esetben tapasztaltak jogsértést, amit a jogszabályoknak megfelelően szankcionáltak.

A hatóság tájékoztatása szerint Önöktől is kérték, hogy amennyiben van tudomásuk hulladékok felhalmozásáról (ruha hulladék, műanyag és gumi hulladékok, kezelt fahulladékok, stb.) azt hozzájuk jelentsék be írásban vagy telefonon. A hatóság hulladékgazdálkodási hatáskörében intézkedik a hulladékok elszállíttatásáról, a megfelelő ártalmatlaníttatásról. Tájékoztatom továbbá, hogy 24 órás ügyeletet tart fenn, így a hatóság akár már a hulladékok lepakolását is meg tudja akadályozni.

Lignit lakossági égetéséről Nyíregyházán nincs tudomásunk.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben megszervezi a szociális alapon történő tűzifa osztást Nyíregyháza közigazgatási területén élők számára, amely magába foglalja a bokortanyákat is. A tűzifa osztásának koordinációját a Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ végzi, magát az osztást pedig a NyírVV Nonprofit Kft. végzi Tüzér utcai telephelyén. A szociális alapon történő tűzifához jutás első lépése az igénylés benyújtása, melyre lehetőség van a Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ székhelyén, valamint telephelyein személyesen és telefonon keresztül is. Az igénylés benyújtását követően az intézmény szakemberei megvizsgálják a rászorultság mértékét. Amennyiben a korábbi években már részt vett az igénylő a szociális tűzifa programban, valamint az Intézmény látókörében él, nem indokolt a környezettanulmány elvégzése.

Az önkormányzat ebben a fűtési félévben 70 db kisebb mérőműszer kihelyezését tervezi Nyíregyháza közigazgatási területén. Elsősorban közintézmények, iskolák óvodák közelében, illetve a korábbi években illegális égetéssel érintett területeken. Ezáltal részletesebb információja lesz az önkormányzatnak azokról a területekről, ahol rosszabb levegőminőség van, ezeket az adatokat az illetékes hatóságokkal megosztva kidolgozzák a szükséges lépéseket az adott területek levegőminőség javítása érdekében. Az adatok alapján 2023-ban elkészül egy intézkedési terv, amelyben az önkormányzat megvizsgálja, hogy milyen támogatásokat, programokat lehet kialakítani a rossz levegőminőségű területeken.

Üdvözlettel:

--

Zákány Zoltán

NYÍREGYHÁZA
MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERI HIVATALA

Városfejlesztési és Városüzemeltetési osztály

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
Telefon: +36 42 524-524/104
Email: zakany.zoltan@nyiregyhaza.hu
Internet: www.nyiregyhaza.hu

Válaszunk erre a tájékoztatásra:

Tisztelt Zákány Zoltán Úr!

Köszönjük a válaszát, a részletes informálást a szociális tűzifa program lépéseiről, a további levegővédelmi tervekről, melyeket nagyon szükségesnek tartunk és örömmel vesszük csakúgy, mint az önkormányzat eddig megtett levegővédelmi lépéseit.

Ugyanakkor aggódva fogadjuk, hogy az idén kialakult rendkívüli helyzetre reagálva rendkívüli intézkedésre nem került sor.

Idén még fontosabb lépésnek tartjuk a tűzifa olyan rászorulókhoz való eljuttatásának lehetőségét, akik nem tudnak önerőből a szállításról gondoskodni.

Ezzel kapcsolatban szerettünk volna megnyugtató információt kapni Önöktől. Természetesen tisztában vagyunk a hulladékkal fűtés bejelentési lehetőségéről, de úgy gondoljuk, a vélhetően súlyosbodó, helytelen tüzelésből eredő levegőszennyezési problémára a megoldás a megelőzésben rejlik, és a folyamatos lakossági tájékoztatásnak is fontos szerepe van.

Őszintén reméljük, a környezetvédelmi szervezetek rossz előrevetítése nem következik be.

A mérők kihelyezési pontjairól szeretnénk információt kérni, mert ezeket figyelembe véve fogjuk saját mérőinket (12) is elhelyezni a város több pontján, így még alaposabb lesz az adatgyűjtés.

Bízva felelős döntésükben,

Tisztelettel:

Zöld Akciócsoport

Bringával munkába, iskolába? Igen!

Gyorsan körbekémlelve az ismerősi körömet, rájöttem, hogy nekem nagy számban vannak biciklivel munkába járó barátaim. De ezt a létszámot még van hova fokozni.

Sokan ugyanis nem tudják milyen élettani, környezeti hatásai vannak, természetesen pozitívak, a kerékpáros mozgásnak.

 Meglepő, de létezik olyan tanulmány, ami például azt vizsgálta, hogy a suliba bicikliző gyerekek tovább tudnak az órákon koncentráltan figyelni, mint az autóval érkező társaik.

 Na, de itt van még jó pár tény és ok, amiért érdemes bringára váltani.

  • Fittebbek, egészségesebbek lehetünk. Egészen laza tempóval is egyéntől függően persze, de 400-750 kalóriát lehet elégetni biciklizés során.
  • Ha te is megérzed a rezsiköltség növekedését, a biciklizéssel drasztikusan csökkentheted a kiadásaidat, és nem utolsósorban a kibocsátásodat.
  • Kerékpározás során az autózáshoz viszonyítva 54-edére csökken a szén-dioxid kibocsátásunk. (Ami amúgy autóval, ha egyedül mennénk utaskilométerenként, körülbelül 5 gramm lenne.) Így tudunk tenni a tiszta levegőért, ami manapság nagy kincs. Magyarországon nagyjából 15.000 ember hal meg évente légszennyezés miatt. (Aki ebbe a témába jobba beleásná magát, érdemes felkeresnie a nyíregyházi Ne füstölj! Facebook csoportot.)
  • Manapság a dugók már mindennaposak a reggeli-délutáni csúcsforgalomban. Egyértelműen időt spórolunk, ha bringára váltunk. Nem beszélve az idegeskedésről, szorongásról amit egy rohanós napon még tetézni tud a csúcsforgalom. Jön-e időben a busz, ami egyébként zsúfolásig tele.
  • A kerékpározásnak stresszoldó hatása van, ezt megannyi tanulmány bizonyítja. Mire a munkába érünk, nemcsak jóformába kerülünk, hanem jó hangulatba is. Még egy pozitívum.
  • Ha kerékpározunk, még inkább fel tudjuk fedezni lakókörnyezetünket, mi az, ami változik. Egy újonnan nyitott boltot észreveszünk és akár be is tudunk térni. Naprakész információnk lesz a városunkról, lakóhelyünkről.

Ilyen hosszú lista után érdemes átgondolni, és váltani kerékpárra. Ráadásul szerencsések vagyunk, mert Nyíregyházán kiemelkedően sok bicikliutunk van, ahol biztonságosan kirándulhatunk, de közlekedjünk minél többen munkába is.

 307158049_618749953054993_5221963142202240996_n.jpg

Találkoztunk az országosan megrendezésre kerülő „Bringázz a munkába és suliba!”, 2022. szeptember 22-én, csütörtökön.

 A Kossuth Gimnázium előtt és a belvárosban össze lehetett futni a Zöld Akciócsoport önkénteseivel, akik ajándékot osztottak szét a biciklivel érkezők között.

Amik nagyon hamar elfogytak köszönhetően a szép számban munkába és suliba biciklizőknek.

 

308599159_583567870186930_7898197230187518781_n.jpg

Források:

https://www.bringazzamunkaba.hu/

süti beállítások módosítása